Mesék a tengeren túlról

Bejegyzésem folytatásaként, javarészt, amerikai filmekről és musicalekről írok. A felsorolásra kerülő alkotások az Én életemre jelentősen hatottak és közrejátszottak egyéniségem fejlődésében. A legtöbbjüket gyerek fejjel láttam, amit pedig később felnőttként azok azért hasznosak, mert túl azon, hogy tovább alakítottam a bennem kialakult nézetemet a világról, életről, továbbá tápláltam és ápoltam a személyiségem,mindezek által. Egész kisgyermek koromban még a címeiket sem tudtam ezeknek a filmeknek, csak néztem és néztem őket. Persze akkor még a jelentőségét vagy mondani valóját sem értettem, például az Óz a csodák csodájának.

Miszerint: „Ez a mese réges-régóta szolgálja híven a szívükben fiatalokat. Kedves bölcselkedés fölött nem járt el az idő. Hűséges olvasóihoz szól ez a film és mindenkihez, aki szívében fiatal.” – ahogy a film elején is elhangzik. A benne elhangzó bölcsességeket – ahogy azt már írtam - később nyertek értelmet számomra és fogadtam meg mindazokat. Régen csak a szép, színes – már akkor is réginek számító – énekkel teli, dallamos mesét láttam. De annyira magával ragadott, hogy a mai napig hiszek benne, hogy igaz. Nincs ez másképp a következőkben felsorolásban kerülőkre sem. Ollókezű Edward. Egészen más világ, de fontos mérföldköve életemnek. Az 1990-es film Tim Burton rendezésében, csak úgy mint az összes többi Ő általa írt és rendezett film, elvarázsolt. Akkoriban kicsit félelem is volt bennem, lehet hogy a főszerepet alakító Johnny Depp (Edward) kinézete miatt, valamint hogy ezeknek a filmeknek volt egy sötét világa. De itt említeném meg a Tim Burton filmeken kívül, a Melissa Mathison írta és a Steven Speilberg rendezte, E.T.,a földönkívüli is, ami szintén nagy hatással volt rám. Az apró félelemtől talán még jobban tetszett az egész, még kíváncsibbá tett, manapság pedig annál jobban imádom a hasonló alkotásokat, minél kivételesebb és meseszerűbb. A következő filmből csak egyetlen egy jelent hagyott nyomott bennem. Arra emlékeztem mindössze belőle, hogy egy férfi táncol a Tom és Jerry című mesesorozatból, Jerryvel aki a filmben, mint király szerepel. Soha nem kerestem tudatosan a filmet, csak ezért – annak ellenére, hogy érdekelt - az talált meg engem. A Gene Kelly és Frank Sinatra főszereplésével készült, 1945-ös, Horgonyt fel! című filmről van szó. Valamint ha jók az információim, hogy az előbb említett Gene Kelly+ Jerry tánc az első mozgóképen megvalósított animáció+ élő színész technikai produkció. A hasonló szereposztásban (szintén Gene Kelly és Frank Sinatra páros) és történettel játszódó musical az Egy nap New Yorkban, 1949-ből. Gene Kellynél maradva nagy klasszikusnak számít repertoáromban, az Egy amerikai Párizsban. A musicalek kapcsán még egy alkotást tartok fontosnak megemlíteni, ami nem más, mint A Muzsika hangja, remek dalokkal és kedves történettel. Remek produkciók valamint a Disney mesefilmek, nem rajzfilmekre gondolok, hanem kimondottan filmekre. Ilyen például az inkább szintén musical, mint film – vagy ha úgy tetszik zenés produkció – a Marry Poppins, vagy a teljesen más mondanivalóval bíró családi vígjáték, Az egymillió dolláros kacsa. Sajnálatra méltónak tartom, hogy Audrey Hebpurn mint jelenség, manapság divattá nőtte ki magát. Egy külön bejegyzést fogok őneki szentelni, mármint a filmjeinek és az általa alakított karaktereknek, egy kis részben pedig a magánéletének és a gondolatainak. Egy a személyiségem kialakulásában szintén szerepet játszó filmet szeretnék még így írásom vége felé megemlíteni, ez nem más, mint A Végtelen történet. A filmet előbb láttam, mint hogy a történetet könyv formájában olvastam volna. Jobb szeretem a látványt ez esetben először, mint az általam elképzelt világot a történet alapján, mert ha később látom a filmet, csalódok az egyes helyszínek vagy szereplők „másságában”. A saját képzelt világunk a legfontosabb. Szerintem persze a könyv sokkal jobb – mint általában – és többször is olvastam, mint ahányszor a filmet láttam, de Nekem mégis összefonódik általában a kettő.