Gyereknap alkalmából

Mit csinálok rosszul? Semmit. Minden – ha nem is tökéletes, de - jó, ahogy van. Az elfogadás nagy erény. Együtt élni azzal, amit adott az élet, a sors és amit kialakítottunk magunk körül. A porond adott, hogy mit és hogyan adok elő, az csak rajtam múlik. Megismerni a világ lehető legtöbb szegmensét, nem csak a jót, a rosszat is, attól lesz bölcsebb az ember és tanulja meg értékelni az aprót is. A múltam kellemes emlékeiből, élményeiből és tanulságaiból táplálkozva illetve mindezekre alapozva a napjaimat élek. Szívében fiatal örök ifjonc teremtményként, ragaszkodva az álmaimhoz, hogy a mindenkori jelen szép legyen. Így kívánok nekünk boldog gyereknapot most és mindörökre. 

Bódulat a javából

Korábban olvastam valahol, hogy a gyerekek több szagot éreznek, mint a felnőttek. Az idősebbek pedig, már 40%-al kevesebbet. Nem szándékozom belemenni részleteibe illetve kémiájába, mert nem az én reszortom és ez nem is az az oldal. Azért tartottam fontosnak mégis ezzel kezdeni a bejegyzést, mert pár hónapja nem mindennapi élményben volt részem. Egyik munkahelyem, egyik helyiségének – termének – ajtaját kinyitva, bizarr és egyben a legkellemesebb érzés amit valaha is éreztem, kerített hatalmába. Olyan illat csapta meg az orromat, mint gyerekkoromban a nagyszüleimnél a kisszobában volt. Írok róla, de leírhatatlan. Szép lassan bementem leültem és csak lélegeztem mélyeket. Soha, sehol azelőtt nem éreztem hasonlót. Bódulat volt a javából. A rögzült emlékek jellegétől kelthet bennünk pozitív és negatív érzést egy szag vagy illat. Úgy ahogy a fenyő vagy halászlé illatára magam előtt látom az egykori karácsonyokat ez esetben is ott ültem egykori életem helyszínén, a kisszobában. Ahogy teltek a napok és újra meg újra mikor beléptem a terembe, kutatni kezdtem vajon minek a bukéja lehet. Szaglásztam én mindent, de egy jelmezszobáról lévén szó nem volt túl könnyű dolgom. Tele csupa régi és nem túl régi gönccel. Most sem tudom pontosan csak gondolom, hogy az ott egymás tetejére dobált régi plédek, pokrócok nosztalgikus szaga volt. Sok egyéb érzet, legyen szó illatról vagy ízről ébreszt egy emberben olyan rég elfeledett emlékeket melyekre nem is számít. Parfümöt is egyet – Nina Ricci, Nináját – kivéve mindig mást használtam, pontosabban csak teszteltem. Általában két használat után megállapítottam, hogy nem az én illatom. De ugyanez a helyzet minden egyéb testápolási termékkel, de még az öblítővel is. Lehet, hogy illat rigolyában szenvedek. Neked is és nekem is megvan a saját illatunk, melyet egy-egy termékekkel csak megváltoztatunk vagy kellemesebbé teszünk. Szeretem a letisztult, hintőpor – ha úgy tetszik baba – illatot magamon.  De más érezni és éreztetni, egy helyiség, tárgy vagy személy illata, ami nyomot hagy bennünk. Na és a feromonok…  a feromonok nem tudatosan érzékelt szaganyagok az érzékküszöb alatt (forrás: wikipédia). A rokon-, és ellenszenvért valamint a szexuális viselkedésért felelős anyag a szerintem a legkülönösebb anyag melyet sem parfümmel sem más egyéb anyaggal nem befolyásolhatunk, legfeljebb leplezhetjük. Nem csak „illatosító” szerek hatnak ránk ily módon, a frissen vágott fű, a reggeli kávé, egy gőzölgő péksütemény, levendula, egy jóféle dohány füstje vagy egy régi könyv… fel sem lehet sorolni és még mennyi minden.  Próbáljuk úgy alakítani környezetünket és úgy használjunk illatokat, hogy az(ok) egyszer valakinek kellemes emlék lehessen, más nem saját magunknak sok-sok év múlva.

Mentázs

Rágondolva gyönyörű színére, ami kissé hűvös, nyáron kellemes, télen pedig az évszakkal szinte megegyező hangulatú, rendkívül élénk, kifejezetten mutatós és impozáns. Egyszerűen szép és kicsit mesebeli. Szimpatizálásom a mentol íz világával, az első fogmosási élményeimmel járó cselekménysor, rutinszerű használatával kezdődött. Gyerekeknek szokás, a ma is (vagy újra?) divatos, Gabi fogkrémet választani kezdésnek, ami kevésbé mentás ízéről ismeretes. Kicsivel később jött az igaz „felnőtteknek való” mentolos aromájú paszta. Gyakran a fogaim pucolása helyett, önállóan magába fogyasztottam. Később a boltok polcain egyre népszerűbbé váló, efféle különös esszenciájú cukorkák és rágók váltak igazán a kedvenceimmé. A mentolt mint olyat, a borsmenta olajából nyerik majd az olaj illékony desztillációját követően a maradékot lehűtik minek következtében kikristályosodik, ezt használják később többek között krémek, élvezeti cikkek (cukrok, rágók, cigaretták) és különböző élelmiszerek ízesítéséhez. A teanövényként is igen népszerű, különleges mentaízű levelek adják a fűszert. Mindamellett hogy imádom, számos jótékony tulajdonságának köszönhetően bátran nevezhető szerintem gyógynövénynek is. Emésztési panaszokra, epegyulladásra rendkívül hasznos illetve görcsoldó, nyugtató hatása is ismeretes. Az illata és íze pedig minden formájában mennyei. Szószok, mártások, alkoholos italok, likőrök ízesítésére is használatható. Kandírozott leveleivel pedig desszertek díszíthetők. Édes ételeknél maradva tennék említést az egyik kedvenc csokoládéfajtámról. A klasszikus mentol ízű, két vékony étcsokoládé lapocska között lévő lágy krémtöltelékes finomság, anno teljesen elvarázsolt. Az 1962 óta létező desszertet, az After Eight-et angol eleganciája teszi kivételessé, ami az ízében maradéktalanul felszínre jön, illetve érződik. A másik nagy favorit a Negro cukorka. A mentol mellett szereplő ánizs adja az érdekes ízét, ami elsőre szokatlannak illetve különösnek tűnhet, de talán ettől annyira finom. Ennek a cukorkának köszönhetően fonódott össze olvasatomban a mentol és ánizs adta rendkívüli, csuda finom ízkombináció. Az ánizs jellegzetes, édeskés, friss íze és illóolajának köszönhető erős aromája a mentollal remek párost alkot. Teljes receptje azonban szigorúan őrzött titok. Létrejötte az 1920-as évekre tehető, amikor is Dreher Antal a sörgyára mellé cukor-, és csokoládéüzemet nyitott. Egy az alkalmazottak között jeleskedő olasz cukrász ötlötte ki, hogy a törmelékcukrot – ami a keménycukorka gyártása során megmaradt – ha ánizzsal és mentollal feljavítja, akkor egy addig nem ismeretes, némiképp szokatlan, új cukorkát hozhat létre. A cukrászt Pietro Negronak hívták, innen az elnevezés. Az ánizsnál maradva, két szeszesital rendelkezik még eme különös fűszeres ízzel, több másik alkotó eleme mellet. Az egyik, a görögök illetve a ciprusiak nemzeti itala az ouzo, a másik pedig a magas alkoholtartalmú (eredetileg 45-74%) égetett szesz, az abszint.

Balra:abszint, jobbra:ouzo

Bár összetevőjének fő eleme nem az ánizs, hanem a fehér ürömfű, de jellegzetes ízét mégis meghatározóvá teszi. Tapasztalatom szerint a mentát és annak esetleges párosát az ánizzsal vagy nagyon szereti valaki, vagy ellenkezőleg még a szagát is nehezen viseli el. Szélsőséges érzéseket kiváltó, természet adta, rendkívüli, széleskörűen felhasználható és nem utolsó sorban egészséges növény mindkettő. A belőlük készült finomságok, pedig boldog perceket ajándékoznak nekünk fogyasztóknak.

Örök gyerek

Gyermekded lelkem Én magam vagyok, soha míg élek megváltozni nem fogok! – az életelvem. Thomas Jefferson mondotta, hogy: „Stílus szempontjából sodródj az árral, elvek szempontjából állj szilárdan, mint egy szikla!” Teljesen igaza volt. Sokan sokféle dolgot megfogalmaztak már a múltban, stílusról, egyéniségről… de nem szeretem ezeket felhasználni írásaimban, csupán egyetértek velük. Az a mienk, amit mi magunk gondolunk, majd fogalmazunk meg, mint ahogy az a bejegyzés elején  olvasható, saját gondolatom. Elveket kell felállítani és vallani. Saját magunknak. Ez az egyik ismerve, hogy megtaláltuk önmagunkat, vagy legalábbis az odavezető út egyik mérfőldköve. Gyerek voltam, felnőtt lettem. Az éretté válást nem tudom behatárolni vagy meghúzni a vonalat, hogy miként és hogyan, nincs rá szabály. Papíron mikor a tizennyolcat betöltjük, testileg mikor kifejlődött mindenünk, úgy ahogy kell – orvosi értelemben, úgy tudom, ez olyan 20-22 éves kor körül van egy nőnél – de szellemileg és a lélekre vonatkozóan nincs ilyen korhatár. Ez a legszebb az egészben, így nem tudnak minket (szívében örök fiatalokat) beskatulyázni. Édesanyám mesélte, hogy óvodás és kisgyermek koromban, mindig komoly voltam. Gügyöghettek akár hogyan, mondhattak vagy csinálhattak körülöttem bármit, Én soha nem mosolyogtam. Nem voltam boldogtalan gyerek, épp ellenkezőleg, csak komolyabb voltam a társaimnál, és nem érettebb, nem összekeverendő a két dolog. Ma már ez ebben a formában nem jellemző rám, annyiban talán komolynak tűnök mások szemében, hogy nehezen engedek közel magamhoz bárkit és időbe kerül kiismerni az igazi Énemet. Nem vagyok könnyen barátkozó típus, eleinte inkább csendes megfigyelő. Dacára ennek, ha valakit a bizalmamba és barátommá fogadok, az illető biztos nem unatkozik mellettem és semmiképpen nem csalódik. Kevés ilyen ember van az életemben, de a létezőket megbecsülöm, de ez kölcsönös kell legyen. Aki egyszer elvesztette a bizalmamat, nem szerzi vissza. Lehet, hogy egyszer, rengeteg munkával és sok idő elteltével, és akkor is csak abban az esetben, ha fontos számomra az illető annyira hogy visszafogadjam.  Nagypapám film és fotóarchívumának köszönhetően, rengetek megörökített alkotás van rólam. A kicsi Énemről.

Nagyon jó visszanézni ezeket, csak sajnos hang még nincs a mozgófilmekhez, az akkori technikának megfelelően persze. Már az is ritkaságszámba megy, hogy az korosztályomba bárkiről ilyen felvétel készült volna (még). Mert aztán a 90-es évek elején, már felváltotta a videó kamera, régi falra vetített 8mm-es elődjét. Sokat és gyorsan beszéltem már akkor, csak azt nem tudni mit. Erre ott volt a magnetofon (BRG MK 27).

Mondom a magamét és mesélek a megörökített hanganyagon. Visszanézve és hallgatva önmagam, nem változtam. Azóta eltelt több mind húsz év. 27 évesen visszataláltam önmagamhoz, 20 év keresés (próbatétel, fürkészés, tapasztalás, gondolkodás) után. Egyéniséggel születtem, számos dolog volt rám hatással. Jó néhány mindent láttam, hallottam, megéltem rengeteg élményt, jót és rosszat, de megmaradtam ugyanannak a kislánynak, aki már akkor is voltam. Belsőleg. Külsőre sem sokat változtam, szeretem a természetességet, nem fogom szőkére festeni a hajam annak ellenére, hogy sötétbarna, nem sminkelem magam, csak a szempillámat szoktam kifesteni, ja és nagy szemeim vannak (azok sem 27 év alatt nőttek meg). A körmeimet pedig már akkor is lakkoztam, gyantáztatni pedig női kötelezettség. Kipróbáltam sok mindent (piros-, rövid haj, szolárium, épített hosszú műköröm), de idővel rájöttem nem véletlen születtem olyannak, amilyen vagyok és remélem, minél tovább maradok is. 26 évesen estem először kétségbe, hogy közelebb vagyok a harmadik X-hez, mint a húszhoz. Kor alapján meg traktál a világ az elvárásaival, család, gyerek… és így tovább. 23 évesen mentem férjhez, de nem azért hogy utána automatikusan, gyereket szüljek, anyuka legyek és háztartásbeli. Szeretjük egymást, éljünk úgy addig, és ahogy mi szeretnénk. Önző dolognak tűnhet sokak számára, szerintem nem az. Mi rendelkezünk a sorsunkkal, és ha már lehet, úgy alakítsuk, hogy nekünk jó legyen. Egyszer élünk. Szeretnék anya lenni, de tudni fogom, ha eljön az ideje. De az még nem most lesz. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy megmaradok olyannak, mint amilyen öt évesen a felvételen voltam, kicsit több élettapasztalattal és bölcsebben, de semmiképpen sem komolynak.

A nagyszüleimnél eltöltött időből, emlékeimben megmaradt két „hang” mellet, számos, édesanyám és nagybátyám gyermekkorából, szintén a mamám által megőrzött játék jelentik a gyermekkorom, és kedves emlékek a mai napig, és mindörökre.

A két dallam:

https://www.youtube.com/watch?v=vQcvGnuY6ko 

https://www.youtube.com/watch?v=B5_kQRGN6N0 

Audrey Hepburn

Audrey Hepburn. Színésznő, igazi egyéniség, feleség, anya. A sorrend nem véletlen. Színésznőként kezdte, egyéniséggé nőtte ki magát és magánéletében két gyermek édesanyja. Sokan tisztelik, szeretik… lányok és nők milliói próbálják utánozni. Nem lehet és nem is szabad. Ő nem hasonlítható senkihez és hozzá sem hasonlít senki. Manapság, attól hogy kiakasztják a képét otthonuk falára, esetleg magukra tetováltatják egyesek, nem jelenti azt, hogy szeretik. Legalábbis nem a munkásságát, csak a szép és csinos Nőt látják benne. A divatikont. Ez igazán sajnálatra méltó. Lehet imádni, rajongani érte, példaképnek tekinteni, de ténylegesen a szív mélyén lehet, igazán tisztelni és szeretni. Akkor is csak - mivel nem ismertük személyesen - egy-egy általa megformált karaktert, a sztorit, egy dallamot a filmből. Abszolút a filmjeiért szeretem és mert hatalmas egyéniség. Manapság is, hiszen a filmjei, munkássága, személyes szépsége és varázsa halhatatlanná tette. Nekem elvből nincs olyan tárgyam, amelyen az arcképe szerepel (és ez általában a jellegzetes reggeli Tiffany-nál , szipkával a kezében készült kép), egy hűtő mágnest és egy újságot – melyben több oldalas cikk van róla, valamint Ő szerepel a címlapon – kivéve. A tőle származó idézetek jelentik számomra Audrey Hepburn-t, amilyen a való életben volt. Ennyit ismerünk belőle, ezen gondolataiból szűrjük le milyen is volt Ő, mint ember és jellem. Mindig elegáns, csinos, vékony és különleges. Az összes többi megjelenése, egy mások által elképzelt Ő általa pedig megszemélyesített szerep. De rajta múlik egy alkotás sikere, azzal hogy beleviszi saját színes, élettel teli, különleges személyiségét. Személyes kedvencem a története miatt, az Álom luxuskivitelben (1961-ből). Valószínűleg ebben közrejátszik a New York szeretetem is, ugyanis ott játszódik a történet. Remek helyszínek, forgatókönyv és a legfontosabb, kiváló zene. A Moon River. Képtelen vagyok róla bármit is írni, meghallom és végem, megáll az idő, elvesznek a gondolataim. Talán nem is a film miatt, sokkal inkább ez a dal testesíti meg, mit érzek New York iránt. Holly Golightly tipikus nagyvárosi lány, aki fél az érzéseitől és a kötöttségektől, röviden így tudnám összefoglalni. A sorban következő, a Délutáni szerelem, Gary Cooperrel az oldalán (1957). A fiatal, naiv lélek Ariane, beleszeret a nálánál idősebb, világszerte szoknyapecérként elhíresült Frank Flannaganbe. A lány fondorlatos módon magába bolondítja a férfit, a történet természetesen happy end-el végződik. Akárcsak az előbbi filmnél itt befolyásoló tényezőként hat a helyszín, Párizs, a Hotel Ritz. A gyönyörűen berendezett párizsi kislakás, lépcsőház, ruhák… az egész hangulat. A Római vakáció, magáért beszél. 1953, Róma, Anne hercegnő, Gregory Peck, kávézók, divat, Vespa, egyszóval olasz miliő és romantika.A Sabrinát, a kedves története miatt kedvelem. A tisztaszívű, nemes lány karaktert szeretem benne és a haját! A kislányos hosszú frizuráját a frufruval. Érdekes, ezt több akkori filmben megfigyeltem – külföldi és magyar egyaránt – hogy sok lány olyan 20 éves kora körül levágatta a haját rövidre, ezzel kifejezve érettebb személyiségüket. Nőiesebbnek gondolták és felnőttesebbnek. Manapság ez már koránt sincs így. A Sabrinára visszatérve, a színésznő férfi partnerei a filmben, Humphrey Bogart és William Holden volt. William Holden-nel a forgatáson szerettek egymásba, akivel már az esküvőjét is szervezte Audrey Hepburn, azonban kiderült, hogy a férfi vaszektómián esett át előző kapcsolatából született két fia után. Mivel a színésznő szeretett volna saját gyermeket a férfitől, a házasság meghiúsult. Ekkor 1954-et írtak. A My Fair Lady (1964) megint csak elvarázsolt, már fiatal koromban. Szinte tátott szájjal néztem, mikor a film elején rémes kiejtéssel kiabál a virágáruslányt alakító, Eliza. Nagyon tetszik a rossz modora és az érdekes – csúnya – kiejtése. A Mókás arcban (1957), ismételten New York és Párizs kettőse van jelen. Jo Stockton könyvárus lányról szól, aki abszolút nem a külsőségekkel, cicomákkal, szép ruhákkal fejezi ki önmagát, sokkal inkább műveltségét, olvasottságát helyezi előtérbe, fejezi ki önmagát. („Egy nő szépsége nem a ruhákban, amiket hord, nem az alakjában vagy a frizurájában rejlik. A nő szépségét a szemében találod, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik.” – mondotta egykor a színésznő) Mindezek ellenére szép, bájos arcán akad meg a tekintete a Fred Astaire alakította, Dick Averynek. Modellt farag a lányból és kettőjük története szerelemmel végződik. A 60-as évek abszolút divatja, végig jelen van a filmben.  A Hogyan kell egymilliót lopni? című, 1966-os romantikus vígjáték, a sorban következő kedvencem. Az ezután forgatott filmjei egyikét sem láttam. Már közel negyven éves volt, rövid hajjal, kifinomult ízléssel. Talán ezért is szeretem ezt az alkotást, na meg persze a cselekménye miatt is. Az amerikai fogócska vagy a Párizsi mesék nem tartoznak a kedvenceim közé, de érdemes mindegyiket megnézni. Magánéletét újságcikkekből, könyvekből és internetes forrásokból ismerem. Számtalan kép található meg a világhálón, gyermekeiről, férjeiről, élettársáról. A korábban említett William Holden-nel dugába dőlt házassági szándékukat követően, ismerkedett meg későbbi első férjével, a színész-rendező Mel Fererrel. 1954-ben házasodtak össze és 1960-ban született meg közös fiúk Sean Ferrer. Nyolc évvel később 1968-ban elváltak és még ebben az évben hozzáment Andrea Dotti, olasz származású, lélek doktorként is emlegetett kiváló orvoshoz. Ebből a kapcsolatából szintén egy fia született, Luca. A két fiú Sean és a nála jóval fiatalabb Luca, édestestvérükként szerették egymást. Férje azonban nem tudott felhagyni , a már múltjában is igencsak rájellemző szoknyavadász életmódjával és ezért a színésznő elvált tőle. Pályája ekkoriban nem volt a régi, sok neki ajánlott szerepet visszautasított, a családjának gyermekeinek szentelte innentől az életét. Azon kevés Nők egyike volt, aki méltósággal öregedett meg és semmiféle, plasztikai beavatkozáson nem esett át, valószínűleg ezért sikerült megőrizni gyönyörű, bájos és kislányos arcát és ezzel együtt egyéniségét. Ezenkívül, az UNICEF nagyköveteként munkálkodott. 1982-ben ismerkedett meg Robert Wolders, színésszel, akivel aztán haláláig együtt élt. Nagy szerelem volt az övék, Audrey Hepburn számára az utolsó. 1993-ban hunyt el, a valaha élt egyik legtehetségesebb és legszebb nőideál. Életfilozófiáját a ma is fennmaradt személyes idézetei, fejezik ki. Személyes kedvenceim egyike, melyet Én magam is vallok, életelvem, és amiért írni kezdtem: „Életem legnagyobb eredményének azt tartom, hogy összhangban tudok élni önmagammal, hogy képes vagyok elfogadni magam és a mások hiányosságait. Távolról sem vagyok az az ember, aki szeretnék lenni, de beláttam, hogy nem is vagyok olyan nagyon "hibás". Valamint még egy, amely a gyermekded Énemet jellemzi, többek között: ”Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.”

                                           

Még több idézet Audrey Hepburntől:

http://www.citatum.hu/szerzo/Audrey_Hepburn