Pisze angyal

Előre szeretném leszögezni, hogy nagyon nehéz valakiről úgy írni, véleményt formálni, hogy filmjei és életéről megemlékező interjúkra, beszélgetésekre tud csak hagyatkozni, én ennek ellenére megteszem a saját szemszögemből. A megemlített művészek számtalan színházi szerepének, filmbeli és tévés munkásságának az itt felsoroltak elenyésző ám annál megérintőbb momentumait fejteném ki, mint a kor, ezen belül is a hatvanas évek, minden apró részletéért bolonduló természet.

Évforduló kapcsán esett a választásom, bejegyzésem témájaként a valaha élt egyik legtehetségesebb és általam igen szeretett színésznőre. Ma 29 éve hogy itt hagyta ezt a világot, pályát, szeretteit és akik őt szerették. "Távozása" éveinek a száma velem egykorú. Ő, Ruttkai Éva.  Koromnál fogva munkásságaiból, interjúkból és hallomásokból "ismerhettem" , de ez épp elég volt hogy méltán megkedveljem és elismerésemben részesítsem. Gyerekkori első élményem vele kapcsolatban az Alfa Rómeó és Júlia című filmhez köthető. Minden későbbi ismeretem ezután - sokkal később, mintegy 15 évvel később - bővült vele kapcsolatban és ez igaz az összes többi művészről és művésznőről akikkel a későbbiekben szeretnék foglalkozni. Elsőként - már felnőttként - látott filmje az Egy pikoló világos.

 Az egyébként remek szereposztású filmben el sem tudnék helyette mást képzelni Cséri Juliként. Bájos, szókimondó, magával ragadó szerep és személyiség filmbeli énje. Itt kedveltem meg igazán. Két olyan filmszerepe következett melyekkel hogyha ennyi lett volna élete munkássága én akkor is elismerően és tisztelettel gondolnék rá. A Bözsi és a többiek, egy televíziós minisorozat mely az akkori élet (1967-70) hétköznapjait mutatja be egy háromgyermekes anyuka szemszögéből. Kedves,humoros és való igaz. Könnyed mégis van mondanivalója és mára alap. Bár nem éltem akkoriban de úgy gondolom, hűen tükrözi az akkori mindennapokat képi világában mindenképp, de mondanivalójában és cselekményében is. Mindemellett ráadás az akkori divat, lakberendezés, hajviselet...vagyis a hatvanas évek és hangulata. Az ettől pontosan tíz évvel korábbi alkotás az 1957-es Éjfélkor, melyben egykori férjével, Gábor Miklóssal játszanak főszerepet.

 Részben szintén valós történeten alapszik, egyszerre romantikus és kegyetlenül igaz. Végül a Butaságom története az az alkotás amelyet csak javasolni tudok, ha még netán valaki nem ismerné, mert akár csak a Bözsi és a többiek-re erre is azok a jelzők igazak mint az ott felsoroltak, kiegészítve még egy csipet öniróniával és női gondolatmenettel. Ruttkai Éva élete a színjátszás volt. Két szerelmét is a színpadon ismerte meg. Elsőként későbbi férjét, a sármos Gábor Miklóstmajd tíz évvel házasságkötésük után Latonovits Zoltánt. 

Kivételes és egyben különös szépség volt, nem tökéletes vagy hibátlan, hanem természetes és őszinte, akárcsak egyénisége. Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Kiváló-, és Érdemes művész címmel kitüntetett színésznő. Mindent elért amit a szakmában el lehet érni és ezt Ő is jól tudta. Nevét, tehetségét és személyét tisztelet övezte halála napjáig és alakításai révén, övezi a mai napig is. Köszönet érte továbbá mély, szívből jövő tisztelet.

"Ki ez a lány?"

11, 12 éves lehettem mikor feltettem a kérdést egy kedves – nem mellesleg, filmek és zenék terén nagy tudású, jó ízlésű – rokonomnak. Szobája polcán volt egy szőke lányról egy dedikált fénykép.  Akkoriban sok lány társammal egyetemben rendszeres olvasója voltam, az akkor már régóta létező egyik legnépszerűbb tini magazinnak, a BRAVO-nak. Volt és még lehet ma is van ebben az újságban egy autogram címeket tartalmazó oldal illetve rovat. Mindig elolvastam milyen hírességektől lehet ilyen formán aláírt képet kérni, de mindig csak játszottam a gondolattal és hogy, vajon tényleg ők írják alá igazából…stb?  Ezért is keltette fel érdeklődésem a fotó, hiszen valóban hitelesnek tűnt. Kérdésemre a válasz valahogy így hangzott: „Nem tudod? Hát ő Drew Barrymore, ő szerepelt kiskorában az E.T.-ben, és azóta sok jó filmben, az egyik kedvenc színésznőm.”  Szinte szerelemmel beszélt róla, és hát férfi családtagról lévén szó, érthető is, hisz lenyűgöző szépségű a színésznő. Persze láttam az E.T.-t korábban, nem is egyszer, de nem tudtam hogy a kettő, egy és ugyanaz. Ezután, nem sokkal később tovább vásárolva a magazint láttam meg legközelebb Tomb Rider szerelésben akkor már rövidebb, vörös hajjal. Valami olyasmi címszóval, hogy lehet, hogy a (anyai ágon) magyar felmenővel is rendelkező színésznő kapja meg a videojátékból készülő film főszerepét. Magyar felmenő? Akkor még nem volt internetem, hogy utána nézhettem volna eme számomra érdekes információnak, ám egyre több filmben tűnt fel és sokat lehetett róla továbbra is olvasni. Ma már azt is tudom, hogy ha már felmenőiről van szó, egész színészgeneráció az övüké.Véleményem szerint nem mindennapi nő. Mind szépségét, mind egyéniségét és eddigi életét tekintve. Napjainkban, közel 40 éves korában igen színes múltat tudhat magáénak. Korai (10 évesen) alkohol és drogproblémákkal,már gyerekszínészként jelentős vagyonnal (saját lakással), 19 évesen férjezetten stb. Nyíltan vállalja biszexuális múltját is és hogy átlagon felüli a száma azoknak a férfiaknak, akikkel ágyba bújt. Soha senkit, nem ezen tények alapján ítélek meg illetve bírálok. Szimpatikus a kisugárzása, imádom a stílusát, nem cicababa, természetes szépség és nem mellesleg hiteles. Nyíltan vállalja és nem szégyelli botlásait. Megszédített őt is a pénz és a csillogás, de legalább mivel korán belecsöppent , tizenévesen túl is volt a nehezén (valljuk be szerencsés végkimenetelűen, sok szakmabeli gyerektársával ellentétben). A pályán tudott maradni, amiben azért valószínű keresztapja (Steven Spilberg) keze is benn van, de elsősorban akarat ereje és tehetsége tette azzá, aki ma valójában. Mint ahogy azt már gyerekként bebizonyította, talpra esett, önálló egyéniség, akinek ha nagyritkán segítségre van szüksége, nem túl büszke segítséget kérni. Merem remélni, hogy mostani férjével és kislányával sínen van az élete. Továbbá azt is, hogy megmarad továbbra is annak a stílusos, bohókás, gyermekded és naturális szépségű egyéniségnek, akivé vált (szinte a nagyérdemű szeme előtt). Ő a ma élő favoritom, de csakis Audrey Hepburn után!

Hammm!

Nem csak a december, de az ősz beköszöntével napról napra több időnk jut evésre, jobban kívánunk bármilyen ételt, mint tavasszal vagy nyáron. A természet újraéledése inkább a természetbe csalogat illetve a nyár, a gyümölcsök, szomjoltók, frissítők időszaka. A hidegebb időben jó össze-, vagy beülni valakinél vagy valahová, együtt vagy egymagunk. Bármennyire is lehet szépíteni de ilyenkor le-le csúszik egy-egy finom édesség, leves vagy szendvicskülönlegesség, fogyókúra ide vagy oda. Amondó vagyok, hogy amit megkívánunk együk meg, mert hiszen enni jó és enni kell. Mindenki maga szabjon keretet az élvezeteinek, saját testét ismervén, ami evésről is lévén szó sok kellemetlenséggel tud járni, ha kilépünk belőle. Plusz kilók, narancsbőr, toka, striák. Mindenre van megoldás, de mikor megeszünk vagy megiszunk valami cukorban és zsírban gazdag finomságot, örömünket leljük benne és rég rossz, ha valaki azon filóz közben, hogy milyen hatással lesz a külsejére. Egyszer élünk, tehát ki kell használni minden zamatos és jóízű percét is. Az őszi és téli hangulatból adódó rövid nappalok, hosszabban tartó sötét órák ösztönszerűen arra késztetik a hozzám hasonlókat, hogy időnként jókat egyenek, nassoljanak vagy kortyolgassanak valami remek nyamiságot. A hideg évszak csípős, aromás, sokszor gejl ízei, mint fahéj, puncs, sült gesztenye vagy sült alma kivételesen jóleső kiegészítők a konyha világában. Ilyenkor jobban esik a hagymás zsíros kenyér is mint máskor vagy a gőzölgő kakaó lassú szürcsölése…hmmm csuda jó dolgok ezek. Az ünnepi menü már csak hab a tortán. Na valahogy olyankor, karácsony derekán jut először eszembe az a bizonyos mezsgye, ami azt sugallja lassan lehet túllépem és ez nem józan ész hanem a női mivoltom megőrzésének kérdése. Vonatkozik ez az alkoholfogyasztásra is illetve minden bűnös élvezetre, mert ahogy azt Murphy mondta, minden ami jó az erkölcstelen vagy hizlal. De élni tudni kell és ehhez nagymértékben hozzátartoznak a finom ízek is, persze ez nem minden, ez is csak egy kiegészítő ám a létfenntartáshoz elengedhetetlen szükséglet, ami egyben jó is. A magyar konyhának köszönhetően, aki magyar az tudja. Találékonyság, idő és pénz kérdése az egész. Hisz bárki bármilyen alapanyagot illetve megtermelhet a saját kertjében, ha van kertje ideje és türelme, ha nincs meg kell vennie. A készen elénk tálalt ínycsiklandó ételek, italok örömteli, jóleső és boldog pillanatokat eredményeznek illetve hagynak maguk után. Kedvenc sorozataim, mint a Szex és New York és a Gilmore Girls jeleneteinek szinte fele az evésről szól. Evés közben osztják meg egymással gondolataikat, élményeiket és ha otthon csinálnak közös programot akkor azért esznek ha egyedül vannak pedig azért. Továbbá egy szűk körű, a napszaknak megfelelő étkezés összetartja a családot. Sorsdöntő pillanatok, elhatározások születhetnek egy tál étel fölött. Étellel ünnepelünk és gyászolunk.  A mai felgyorsult világban sokan elfelejtik, hogy milyen jó az ha az ember megadja a módját étkezési szokásainak, legyen az reggeli, ebéd vagy vacsora. Szóval enni jó, enni kell, az ízek, illatok és eszenciák pedig olyan tulajdonságok egy-egy étel esetében melyek nem a külsőségekről szólnak, hála Isten! Hiszen egy nő esetében is: „Ruhád szerint fogadnak, eszed szerint búcsúztatnak”.

Télre fel!

           "Hóban ébred majd az ünnep,
                                                                                                                                                     minden percben                                                                                                                                                                                        nevet ránk.
                                                                                                                                           Tud-e bármi szebbet adni,
                                                                                                                                                mint a békés nagyvilág?"

                                                                                 

A decembert megelőző közvetlen időszak az „ünnepekre” való készülődésről szól. Ünnepélyes hangulatban telnek a mindennapok, viszont maguk az események melyeknek ekkora jelentőséget szentelünk továbbá időt, pénzt illetve energiát fordítunk, össz-vissz cirka öt nap. A karácsony már nem csak három napról, a mikulás nem csak egy napról szól, hanem majdhogynem két hónapról. A várakozás a konkrét téli alkalmakra, ami a család, szeretet és összetartás (ami egész évben, ünnepektől függetlenül is jelen kellene hogy legyen az ember mindennapjaiban)  a hó szeretete, a téli illatok helyett javarészt a vásárlásról, nagyzolásról, anyagiakról szól. Természetesen nem az előtte lévő hónappal vagy hónapokkal és hangulattal, hangulatteremtéssel van problémám, sőt azt imádom, kedvenc időszakom az évben. Sokkal inkább hogy a mennyiség a minőség rovására megy, olyan értelemben hogy, minél többet, minél drágábban vásárolnak ilyenkor az emberek ahelyett, hogy egy, de annál személyesebb ajándékkal lepjék meg szeretteinket. Sokkal nagyobb öröm az esetleg egymástól távolabb élő rokonok, barátok, szeretett személyek közelsége, finom ételek és sütemények közösen való elfogyasztása, beszélgetések és ennek a gyönyörű, csillogó, illatos, meghitt ünnepnek együttes megélése. Valamint minden, ami hó: hóember, hógolyó, szánkózás, hideg. Így, egy hónappal a szenteste előtt gondolkoztam el, hogy most kezdődik igazán az a fényes hangulat, ami kicsit több mint egy hónapig lesz jelen idén is életünkben. Egy hét múlva az advent kezdetével egyidejűleg, az első gyertya meggyújtása mellett, ajándékozhatunk sajátkezüleg készített adventi naptárt, ha nem is csokival, de valamilyen édességgel továbbá mindenféle földi jóval megtöltve a számokkal jelölt kis fakkokat, szütyőket (ki milyen típusút készít). Azután jön az álomvilág egyik szereplője a Mikulás, rénszarvasai által húzott szánján. Annak aki egész évben többnyire jól viselkedett valamint tiszta csizmával várja örömteli meglepetéssel. A 24.-e a legfontosabb és legnagyobb jelentőséggel bíró nap szerintem nem csak az Én hanem sokak életében szintén. Készülődés, várakozás, szépítkezés (otthonunkat, fát, magunkat), majd a várva várt ajándékbontogatás, nézni a másik arcát és várni a reakciót a meglepetésére. Az együtt eltöltött boldog, mesés, szép órák melyek csak egymásé. Az ilyenkor és ezt megelőzően vetített filmek, mesék talán a legemlékezetesebbek és legmeghatározóbbak számomra. Szinte, mint egy szertartás szerűen kialakult egy ilyenkor megnézendő alkotások listája (pl. Sabrina, Holiday, Grincs, Reszkessetek betörők, Ollókezű Edward, Elf, A muzsika hangja stb. felsorolni is nehéz). Ezek nélkül nincs karácsony. A másik ilyen fontos tényezők a zenék. Egyet meghallok és nekem az a karácsonyi templom, a hit, a tél és az egész ezt jellemző miliő. Ez a Carol of the bells. A fehér, piros, zöld, és arany színek, a narancs, a gesztenye és alma, mint termések, a fahéj, mézeskalács, szaloncukor és halászlé illata és íze, a feldíszített fenyőfa páratlan aromája és így tovább, felejthetetlenek és a hozzám hasonló szívében fiataloknak maradandó és még felnőttként is meghatározó legszebb örökkévaló kedves emlékek sora és szerelem. A vásárokról, forralt borról, puncsról, sült gesztenyéről nem is beszélve. A szilveszter és az újév köszöntése már jobban megfakulni látszik az Én olvasatomban. Az óévet búcsúztató és az újévet üdvözlő kedves szimbólumok, mint négylevelű lóhere, malac, konfetti, virsli vagy pezsgő elengedhetetlenek a valamelyest az ezt körülvevő összképből. Ami viszont tetszik benne, hogy boldogságra, nevetésre ösztökél a komikus műsorokkal a tv-ben és a nevetségesre lerészegedett emberekkel az éjszakában (tisztelet a kivételnek). Az ünnepeket megelőző napokban, jó akartból és illendőségből sokat hangoztatott, sablonos „kellemes ünnepeket” kifejezéshez nem lenne muszáj ragaszkodnunk, mert azontúl hogy semmitmondó, szerintem unalmas is és a lábvízen kívül egy-két más dolgot leszámítva nem is helyénvaló. Az örömteli vagy boldog jelzők sokkal inkább. Mindezek jegyében teljenek eredményesen készülődéseitek és élvezzük ezt a gyönyörű, jó hangulatú, szívet melengető évszak minden szépséget, az ünnepek közeledtével és beköszöntével egyaránt. Ez a szívemnek és képzeletemnek téli hógömbje, amit ilyenkor megrázok és január elsejéig csak keveregnek benne a hópelyhek.

Pont azért...

Nevezhetjük pettynek, pontnak, pöttynek. Ez az egészen pici, de annál nagyobb  jelentőséggel bíró írásjel, nevezzük pontnak,a legjelentősebb mint olyan, amit szóhasználatban is érzékeltetve szinte láthatóvá válik lelki szemeink előtt. Pont az i-re szó szerint és átvitt értelemben. Mondat befejezéseként, mint egy lezáró szerepet betöltve. A kedvencem azonban mégis a szorosan egymást követő három darab pötty egy kifejezést követően. … na és mi van utána. Az amit odaképzelünk, befejezetlen gondolatmenet mely számos lehetőséget rejt magába, mindenkinek saját képzeletére bízva azt. Váratlanul félbeszakítva az adott gondolatot tekinthető késznek is, de mégsem az. Ott marad utána a gondolatbéli végtelen. Attól kiált fel a jel és lesz a pontos vessző más, mint a szimpla társa. Pontok halmaza, egy ember, egy kép, az egész univerzum és földünk, azon pedig minden és mindenki. Nevezhető részecskének is kinek mi. Gyerekkorban gyakran hangzatos pettyes hátú katicabogár, pöttyös könyv és pöttyös bögre számtalan szép emléket hagyva maguk után, szintén ezen stigma megtestesítői. Ahogy egymagában úgy kommunában is más horderővel bír. Páratlan vagy páros, de mindenképpen érdekes, izgalmas és egyéni. Szabályos kerek egész alakja teszi teljessé, semminemű kívánnivalót maga után nem hagyva. Az hogy mitől egyedi csak úgy tudnám megfogalmazni, hogy a részletekben elmerülve megállapítható, hogy ebből sem létezik két egyforma, még ha sokszor úgyis tűnik. Önmagában teljesen biztos, ha pedig az egy tárgyon, eszközön van jelen mennyiségi illetve minőségi eltérés biztos hogy érinti. Egy apró pettyes ruhadarab, játékos, nőies, elegáns és kicsit gyermekded is egyben. A gigászi méreteket öltő minta megint mást képvisel. Csíkos, kockás és ma már végtelen valamilyen mintázat közül, abszolút a pötty illetve pöttyös megnyilvánulás, legyen az bármin is jelen, a legkifejezőbb számomra. Egy petty az arcon vagy test valamely részén máris különbözővé teszi egyikünket másikunktól. Érthető módon mégsem képezi mindennapjaink részét, akár szólóban akár társulásban egymással, hisz akkor hamar unalmassá és egy idő után megterhelővé és zavaróvá válna. Pont(! )ez a szép benne. Ott van mindenben és mindenhol mégsem mindig látható vagy érezhető. Ugyancsak a pont, pont, pont, jelzésnél maradva, szövegkörnyezetben számomra a kedves sok mindenben, ám mégis egy konkrét mondat végén valamiért még inkább. A Breakfast at Tiffany’s című, méltán híres (mára már túlságosan sablonossá tett) Blake Edwards és George Axelrod közös remeke, Audrey Hepburn főszereplésével. A hangsúly azonban most nem rajtuk van, hanem a film betétdalán, azon belül is a dalszöveg végén. A Moon River befejező szavai eredetileg a következők: and me és a három pont. Nekem valahol ott kezdődik a magamra találásom, felnőtt Énem kezdete illetve elfogadása, az egész melyet Audrey H. magánemberként megfogalmaz és amely kezdeményezésem fő célja is volt egyben, mikor elkezdtem blog írással foglalkozni. A tárgytól kissé elkalandozva, de fontosnak tartottam megemlíteni a témával kapcsolatosan. Legyen szó tehát egy számozott pontok összekötéséből kialakuló mintáról, pettyes csészéről vagy szeplőpöttyről, minden esetben és élethelyzetben pozitív, magával ragadó szimbólumként gondolok rá, képzelem el illetve tartom fontosnak, szeretem. De ez csak egy vélemény…and me…

Csodálatos élet

A számomra igencsak kedves, soron következő film vagy inkább alkotás általam való illusztrálására, minél előbb sort szerettem volna keríteni. Középiskolai gyönyörű éveim kezdetén került prezentálásra a nagyközönség számára a film. Első látásra magával ragadott minden egyes momentuma, értem ezalatt történet, zene, színek, …minden. Az Amelie csodálatos élete című kultikus moziról lévén szó, csak rébuszokban tudok nyilatkozni. Azzal hogy megnézi bárki is ezt a filmet fogja megérteni, az igazából nem is a történet adta jelentőségét, hanem a szépséget, amit nyújt a néző számára. Romantikus vígjátéknak van titulálva, ám Én inkább a művészfilmek világának valahova a szélére helyezném. Kissé töprengésre ösztönző és elgondolkodtató, mégis pehelykönnyű. Története kedves, nem mindennapi, de mégis letisztult, a maga romantikusságával továbbá néhol szellemes cselekményeivel. A bájos Audrey Tautou által megformált Amélie Poulain jelleme különösen megnyerő, rendkívüli és furcsa is egyben. Csendes alaptermészete és maga kis gondolatvilágában-önhibáján kívül-szinte elandalogva élő személyisége teszi abszolút szerethető és pozitív emberré. A fordulat az életében, amire alapszik az eseménysor java, a film mondanivalója, előnyére válik későbbi életére nézve, úgy hogy közben az amúgy is kislányos bája és naivnak tűnő ámde annál fifikásabb lényét, pozitív irányba fordítja minden egyes megélt és vele, illetve körülötte történt dolog. Attól hogy gyermekkorában magára maradt lelkileg, anyja korai és egyben abszurd balesetben bekövetkezett halála játszik nagy szerepet, illetve ennek hatására apja teljes magába zárkózása. Testvér hiányában úgymond teljesen egyedül maradva, hihetetlen és rendkívül élénk képzelő erőre téve szert szórakoztatja magát, múlatja mindennapjait. Így, felnőtté válva elég érdekes személyiség fejlődik belőle. Sokszor szabadon engedve képzeletét, segít másokon, örömét lelve benne úgy, hogy közben saját boldogságáról megfeledkezik. Erre ráeszmélve illetve a sorsnak és karmájának köszönhetően érinti meg a szerelem szele, ami kissé kacifántos úton, de beköszönt az életébe a történet végére. A történet impozáns egészét, az író és a rendező, Jean-Pierre Jeunet és Guillaume Laurant szüleményének és munkájuknak a gyümölcse adja.(A benne elhangzó bölcselkedésekről nem is szólva). Viszont ami igazán teljessé teszi nem csak a történetet, hanem a mozi egészét, az a zene. Yann Tiersen francia zeneszerző, lenyűgöző dallamai, zenéi, egy Párizsi negyed forgatagába, utcájára repítik a nézőt. A mesélő jelenléte, a képi világ, a látvány, a zene illetve az ezek által keltett összes, a lelki kábultság érzetét jelenti, egyfajta lelki drognak titulálnám. Egyik remek magyar színészünknek Helyey Lászlónak köszönhető a narrátor szerep, Ő általa lesz (Nekünk magyaroknak) igazán meseszerű a film,az elejétől a végéig. Mivel korai ifjúságom derekán láttam a filmet először és egymásután, ha jól emlékszem háromszor, rendkívül mélyenszántó gondolatokat kiváltva akkoriban belőlem, nagy hatást gyakorolt gondolkodásomra és személyiségem fejlődésére. Valamint könnyen tudok azonosulni dolgokkal, beleélni magam, azonfelül a főszereplő karakter, hasonló –sokak számára különösnek tűnő-gondolkodása, képzelőereje, maga kis világa csakugyan létezik esetemben is. (Hisz a "bolondok felismerik egymást"- hangzik az Elemi ösztön című filmben is, helyesen). Nehezen leírható érzés, mindenestre az biztos, hogy az egyik legszebb film, amit valaha is láttam és mikor megnézi az ember, a föld felett két méterrel lebegve, más színben látja a világot. 

A táskák táskája

Hermes Birkin bag. Két kedvenc – ám mondanivalójában teljesen különböző – sorozatom nézése során lettem kíváncsi eme kiegészítő mivoltára. Mitől olyan különleges, hogy a Szex és New Yorkban látottak alapján várólistára feliratkozás szükségeltetik ahhoz, hogy magának mondhasson egyet is valaki? Illetve a Szívek szállodája című sorozat Roryja pedig szintén egy Birkin táskával gazdagabban tegye iriggyé és féltékennyé, sok ezer lány és nőtársát. Jane (Mallory) Birkin egy különös találkozást követően mondhatja magát, ezen különleges darab(ok) névadójának. De ki Jane Birkin? 1946-ban született brit származású, ám 1968 óta Franciaországban élő színésznő, énekesnő. Első figyelemre méltó alakítását 1966-ban a Nagyítás című filmben nyújtotta (még Angliában). Majd 1968-ban mikor Franciaországba érkezett – akkor még nem beszélve a nyelvet -  részt vett egy szereplőválogatáson ahol a nyelvi nehézségei ellenére megkapta a női főszerepet. Itt és ekkor ismerkedett meg Serge Gainsbourg-gal, aki pedig mint énekesnőt repítette a slágerlisták élére egy duett formáció női tagjaként. Az akkoriban kibontakozó hippi korszak egyik szexuális szabadságot sugárzó slágerévé vált a lázadó fiatalok körében, ennek köszönhetően pedig sok akkori szocialista és nem szocialista országban nagy port kavarva betiltották a rádiókban való játszását. Ez a siker vezette az 1969-es önálló albumának megjelenéséhez is. Fiatal évei során háromszor ment férjhez, három lánya születve mindegyik házasságából. Karrierje pedig szépen, lassan ívelve felfelé, tette meghatározó egyéniséggé és az akkori divat egyik színfoltjává. Manapság azonban ahogy Ő maga is fogalmazott a táska hírneve túlszárnyalta Őt és sikereit. Az 1981-ben a Hermés akkori vezetője, Jean-Louis Dumasal történt találkozás volt a táska gondolatának megszületése. Egy repülőúton egymás mellett helyet kapó színésznő és Jean-Louis, beszélgetésbe elegyedtek. Jane elpanaszolta, hogy nem talál magának egy olyan praktikus és egyben elegáns, nagyobb méretű, de hétköznap is abszolút hordható táskát amilyen a szíve vágya és igazán neki (és szerinte sok nő társának)tetsző lenne. Sok fiatalkori képén megfigyelhető hogy kosárral megy vásárolni, sétál az utcán vagy csak jár kel, valószínűleg ezt töltötte be az általa elképzeld táskaforma szerepét anno, ez volt az Ő "Birkinje". A tökéletes női táska körülírása megtetszett a későbbi alkotónak, aki 1984-ben megalkotta az első darabot, természetesen az elképzelő személyről elnevezve azt. Tökéletessége valószínűleg abban rejlik, hogy minden egyes darabot kézzel készítenek, illetve varrnak, ezáltal minden egyes darabnak eszmei értéket is kölcsönözve. Méretét és anyagát tekintve sokféle létezik manapság. Készülhet krokodil-, és borjúbőrből vagy hüllők bőréből is. Árát tekintve az, hogy borsos, enyhe kifejezés (2 és 30 millió magyar forintnak megfelelő összeg között), ezt befolyásolja nagysága és az előbb említett alapanyagok valamelyike. A krokodilbőrből készült az egyik legdrágább. A korábban említett várólista pedig annak köszönhető, hogy nem tömeggyártásban varrják, hanem megrendelésre. Ettől válik abszolút egyedivé, jellegzetessé és minden egyes darabja különlegessé, páratlanná, ami az árában is megmutatkozik. Az, hogy a tengerentúlon ekkora népszerűségnek örvend, sajnos odáig vezetett, hogy mind sok minden másból, ebből is megkezdődött a replikák gyártása és árusítása. De az nem ugyanaz csak másolat és hamisítvány, ami szánalmas. A sztároknak könnyebb hozzájutni, rövidebb a várakozási idő, egy tehetős átlagembernek viszont időbe telik, ezen tényt az is alátámasztja hogy a leghosszabb idő amit egy Birkinre vártak 6 év volt. Az hogy egy táska fontos-e ennyire, a megjelenéshez illetve az összkép kialakításához, döntse el mindenki maga. De mint a titulusa is jelzi ez csak egy kiegészítő, ami a saját, meglévő egyéniséget, elvileg értékesebbé (csak szó szerint)teszi, de semmiképp sem teljessé.