Csodálatos élet

A számomra igencsak kedves, soron következő film vagy inkább alkotás általam való illusztrálására, minél előbb sort szerettem volna keríteni. Középiskolai gyönyörű éveim kezdetén került prezentálásra a nagyközönség számára a film. Első látásra magával ragadott minden egyes momentuma, értem ezalatt történet, zene, színek, …minden. Az Amelie csodálatos élete című kultikus moziról lévén szó, csak rébuszokban tudok nyilatkozni. Azzal hogy megnézi bárki is ezt a filmet fogja megérteni, az igazából nem is a történet adta jelentőségét, hanem a szépséget, amit nyújt a néző számára. Romantikus vígjátéknak van titulálva, ám Én inkább a művészfilmek világának valahova a szélére helyezném. Kissé töprengésre ösztönző és elgondolkodtató, mégis pehelykönnyű. Története kedves, nem mindennapi, de mégis letisztult, a maga romantikusságával továbbá néhol szellemes cselekményeivel. A bájos Audrey Tautou által megformált Amélie Poulain jelleme különösen megnyerő, rendkívüli és furcsa is egyben. Csendes alaptermészete és maga kis gondolatvilágában-önhibáján kívül-szinte elandalogva élő személyisége teszi abszolút szerethető és pozitív emberré. A fordulat az életében, amire alapszik az eseménysor java, a film mondanivalója, előnyére válik későbbi életére nézve, úgy hogy közben az amúgy is kislányos bája és naivnak tűnő ámde annál fifikásabb lényét, pozitív irányba fordítja minden egyes megélt és vele, illetve körülötte történt dolog. Attól hogy gyermekkorában magára maradt lelkileg, anyja korai és egyben abszurd balesetben bekövetkezett halála játszik nagy szerepet, illetve ennek hatására apja teljes magába zárkózása. Testvér hiányában úgymond teljesen egyedül maradva, hihetetlen és rendkívül élénk képzelő erőre téve szert szórakoztatja magát, múlatja mindennapjait. Így, felnőtté válva elég érdekes személyiség fejlődik belőle. Sokszor szabadon engedve képzeletét, segít másokon, örömét lelve benne úgy, hogy közben saját boldogságáról megfeledkezik. Erre ráeszmélve illetve a sorsnak és karmájának köszönhetően érinti meg a szerelem szele, ami kissé kacifántos úton, de beköszönt az életébe a történet végére. A történet impozáns egészét, az író és a rendező, Jean-Pierre Jeunet és Guillaume Laurant szüleményének és munkájuknak a gyümölcse adja.(A benne elhangzó bölcselkedésekről nem is szólva). Viszont ami igazán teljessé teszi nem csak a történetet, hanem a mozi egészét, az a zene. Yann Tiersen francia zeneszerző, lenyűgöző dallamai, zenéi, egy Párizsi negyed forgatagába, utcájára repítik a nézőt. A mesélő jelenléte, a képi világ, a látvány, a zene illetve az ezek által keltett összes, a lelki kábultság érzetét jelenti, egyfajta lelki drognak titulálnám. Egyik remek magyar színészünknek Helyey Lászlónak köszönhető a narrátor szerep, Ő általa lesz (Nekünk magyaroknak) igazán meseszerű a film,az elejétől a végéig. Mivel korai ifjúságom derekán láttam a filmet először és egymásután, ha jól emlékszem háromszor, rendkívül mélyenszántó gondolatokat kiváltva akkoriban belőlem, nagy hatást gyakorolt gondolkodásomra és személyiségem fejlődésére. Valamint könnyen tudok azonosulni dolgokkal, beleélni magam, azonfelül a főszereplő karakter, hasonló –sokak számára különösnek tűnő-gondolkodása, képzelőereje, maga kis világa csakugyan létezik esetemben is. (Hisz a "bolondok felismerik egymást"- hangzik az Elemi ösztön című filmben is, helyesen). Nehezen leírható érzés, mindenestre az biztos, hogy az egyik legszebb film, amit valaha is láttam és mikor megnézi az ember, a föld felett két méterrel lebegve, más színben látja a világot.