Télre fel!

           "Hóban ébred majd az ünnep,
                                                                                                                                                     minden percben                                                                                                                                                                                        nevet ránk.
                                                                                                                                           Tud-e bármi szebbet adni,
                                                                                                                                                mint a békés nagyvilág?"

                                                                                 

A decembert megelőző közvetlen időszak az „ünnepekre” való készülődésről szól. Ünnepélyes hangulatban telnek a mindennapok, viszont maguk az események melyeknek ekkora jelentőséget szentelünk továbbá időt, pénzt illetve energiát fordítunk, össz-vissz cirka öt nap. A karácsony már nem csak három napról, a mikulás nem csak egy napról szól, hanem majdhogynem két hónapról. A várakozás a konkrét téli alkalmakra, ami a család, szeretet és összetartás (ami egész évben, ünnepektől függetlenül is jelen kellene hogy legyen az ember mindennapjaiban)  a hó szeretete, a téli illatok helyett javarészt a vásárlásról, nagyzolásról, anyagiakról szól. Természetesen nem az előtte lévő hónappal vagy hónapokkal és hangulattal, hangulatteremtéssel van problémám, sőt azt imádom, kedvenc időszakom az évben. Sokkal inkább hogy a mennyiség a minőség rovására megy, olyan értelemben hogy, minél többet, minél drágábban vásárolnak ilyenkor az emberek ahelyett, hogy egy, de annál személyesebb ajándékkal lepjék meg szeretteinket. Sokkal nagyobb öröm az esetleg egymástól távolabb élő rokonok, barátok, szeretett személyek közelsége, finom ételek és sütemények közösen való elfogyasztása, beszélgetések és ennek a gyönyörű, csillogó, illatos, meghitt ünnepnek együttes megélése. Valamint minden, ami hó: hóember, hógolyó, szánkózás, hideg. Így, egy hónappal a szenteste előtt gondolkoztam el, hogy most kezdődik igazán az a fényes hangulat, ami kicsit több mint egy hónapig lesz jelen idén is életünkben. Egy hét múlva az advent kezdetével egyidejűleg, az első gyertya meggyújtása mellett, ajándékozhatunk sajátkezüleg készített adventi naptárt, ha nem is csokival, de valamilyen édességgel továbbá mindenféle földi jóval megtöltve a számokkal jelölt kis fakkokat, szütyőket (ki milyen típusút készít). Azután jön az álomvilág egyik szereplője a Mikulás, rénszarvasai által húzott szánján. Annak aki egész évben többnyire jól viselkedett valamint tiszta csizmával várja örömteli meglepetéssel. A 24.-e a legfontosabb és legnagyobb jelentőséggel bíró nap szerintem nem csak az Én hanem sokak életében szintén. Készülődés, várakozás, szépítkezés (otthonunkat, fát, magunkat), majd a várva várt ajándékbontogatás, nézni a másik arcát és várni a reakciót a meglepetésére. Az együtt eltöltött boldog, mesés, szép órák melyek csak egymásé. Az ilyenkor és ezt megelőzően vetített filmek, mesék talán a legemlékezetesebbek és legmeghatározóbbak számomra. Szinte, mint egy szertartás szerűen kialakult egy ilyenkor megnézendő alkotások listája (pl. Sabrina, Holiday, Grincs, Reszkessetek betörők, Ollókezű Edward, Elf, A muzsika hangja stb. felsorolni is nehéz). Ezek nélkül nincs karácsony. A másik ilyen fontos tényezők a zenék. Egyet meghallok és nekem az a karácsonyi templom, a hit, a tél és az egész ezt jellemző miliő. Ez a Carol of the bells. A fehér, piros, zöld, és arany színek, a narancs, a gesztenye és alma, mint termések, a fahéj, mézeskalács, szaloncukor és halászlé illata és íze, a feldíszített fenyőfa páratlan aromája és így tovább, felejthetetlenek és a hozzám hasonló szívében fiataloknak maradandó és még felnőttként is meghatározó legszebb örökkévaló kedves emlékek sora és szerelem. A vásárokról, forralt borról, puncsról, sült gesztenyéről nem is beszélve. A szilveszter és az újév köszöntése már jobban megfakulni látszik az Én olvasatomban. Az óévet búcsúztató és az újévet üdvözlő kedves szimbólumok, mint négylevelű lóhere, malac, konfetti, virsli vagy pezsgő elengedhetetlenek a valamelyest az ezt körülvevő összképből. Ami viszont tetszik benne, hogy boldogságra, nevetésre ösztökél a komikus műsorokkal a tv-ben és a nevetségesre lerészegedett emberekkel az éjszakában (tisztelet a kivételnek). Az ünnepeket megelőző napokban, jó akartból és illendőségből sokat hangoztatott, sablonos „kellemes ünnepeket” kifejezéshez nem lenne muszáj ragaszkodnunk, mert azontúl hogy semmitmondó, szerintem unalmas is és a lábvízen kívül egy-két más dolgot leszámítva nem is helyénvaló. Az örömteli vagy boldog jelzők sokkal inkább. Mindezek jegyében teljenek eredményesen készülődéseitek és élvezzük ezt a gyönyörű, jó hangulatú, szívet melengető évszak minden szépséget, az ünnepek közeledtével és beköszöntével egyaránt. Ez a szívemnek és képzeletemnek téli hógömbje, amit ilyenkor megrázok és január elsejéig csak keveregnek benne a hópelyhek.

Téli jelkép

Soha nem láttam elejétől  végéig a teljes Bambit. Bár tudom alap, mint a Hamupipőke vagy a Hófehérke, de sajnos mégsem. Aztán mikor már könnyebben beszerezhetőek voltak az efféle Disney mesék videókazin, akkor sem vitt rá a sors és az akarat. Rövid bevezetőmmel csupán azt szeretném felvázolni, hogy NEM a mesefilm hatására és az abban kialakított cuki kép miatt egyik kedvenc állatom az őz. Sokkal korábbi éveimben mikor még a meseolvasás és diavetítés volt porondon, lett számomra kedves. Feltehetően sokan emlékeznek az Öreg néne őzikéje c. elbeszélésre. Valahol ott és akkoriban kezdete el piszkálni a fantáziámat, hogy miként és hol él ez az állatfaj. A helyes jelző ami általában eszembe jut róla, hogy kecses, továbbá az hogy szép. Élőben látni a nőstényt (suta) kicsinyeivel (gida) az erdőkben, rosszabb esetben az út szélén mikor szürkületben kimerészkednek több élelem reményében, szinte teljesen megegyeznek rajzolt másukkal. Sok állattal illetve mesefigurával ellenben. Nincs az a szeretni valóvá vagy elragadóvá tevő túlzás, mert nincs szüksége rá. Úgy szép, szeretetreméltó és bűbájos, ahogy meg lett teremtve. Volt szerencsém közelről látni kölyök őzikéket és valóban a kecses mozgásuk, testtartásuk, ahogy fekszenek a maguk alá tűrt lábaikkal… leírhatatlan, nem beszélve gyönyörű és kifejező szemeikről, tekintetükről. Krémbarna szőrzetükön, fehér pettyes motívumaik pedig ékük hibátlan alakjukon. Előkelő, figyelemfelkeltő, filigrán és szép, néha már túlzó önbizalmat sugallva, gyermeki kellemmel ötvözve. Kicsinyei felett tökéletes anyaként tevékenykedve, megőrizve abszolút nőiességét.  Jelleme egyfajta ideálként szolgálhatna a női társadalomnak. Természetesen megemlítendő a faj hímtagja is, a bak. Legelterjedtebb környezet, amiben többnyire jelen van az a sokak által közkedvelt norvég minta. Sokáig nem is igazán értettem miért mosódik már-már egybe az ünnepek közeledtével magával a karácsonnyal,  dekoráció vagy ruhadarabok, kiegészítők egyik jelképeként. A magyarázat azonban egészen egyszerű. Mint ahogy a nevében is benne foglaltatik a norvégok védjegye a szarvas, úgymint nekünk magyaroknak, a kalocsai vagy matyó minta. A többnyire hideg idő miatt országukban, érthető a kötött és egyben meleget biztosító ruhadarabok többsége. Nem túlzok ha kijelentem, tény hogy vannak egészen csúnya és ócska darabok, de maga a mintázat nemzetközileg ismert és általában közkedvelt így az ünnepek küszöbén és a tél megjelenésével az utcákon és otthonunkban egyaránt. Meg ugyebár ott van a mikulás fantazmagória, akinek a szánját rénszarvasok húzzák. Tehát beleültette magát akaratlanul a télbe és karácsony körüli forgatagba, mindennapjainkba. Ötvözve a hópehely motívummal lesz valóban hiteles és abszolút szerethető. Szerencsére ruhaneműk tömkelege közül válogathatunk úgyis mint, pulóver, harisnya, leggings továbbá kiegészítők kesztyű, sapka , sál vagy ékszerek. Otthonunkba beköltözve ágyneműhuzat, adventi koszorú-, vagy karácsonyfadísz, falikép, szalvéta és sok száz más kellék és tartozék formájában. Nehéz mértéket tartani a hozzám hasonlóknak, aki megveszi a legcsicsásabb őzikés hógömbtől kezdve a huszadik norvégmintás zokniját is csak azért mert őz illetve szarvas és ezzel együtt tél bolond. Lényeges azonban hogy ez a kötődés ne okozzon vakságot és ne vigyük túlzásba sem öltözködésben sem lakásunk ékeiként, ugyanis hamar túlzóvá válhat. 

Halhatatlan Betty Boop

Emlékeim régebbre nyúlna vissza a karakterrel kapcsolatosan, ám az biztos, hogy Popeye és Olivia mint rendszeres nézőben, jobban bennem élnek. Amerikaiak, régi stílusúak mégis remekül megrajzolt figurák, de mondani valójukban abszolút nosztalgikus külsővel és történetekkel bírnak. Egy-egy a 90-es években elkapott részen kívül valóban nem sok maradt meg, a lényeg azonban mindenképp. Betty babás arca, gyermeki hanga, rövid bubi frizurája, nagy karika fülbevalói illetve apró fekete ruhája, nőies alakja és a kis fehér kutyája, Pudgy. Története 1930-ban kezdődött, amikor még korántsem a most ismert Énjével volt azonos. Egészen pontosan mint uszkár debütált a Dizzy Dishes (Szédülős edények) című Max Fleisher által megformált és a Paramount által kiadott rajzfilmben. Főbb jellemvonásai ugyan azonosak voltak, de a ma ismert karakter még két évet váratott magára. Sokat elmélkedtem jómagam is hogy vajon kiről mintázták alakját és személyiségét. Először azt gondoltam, hogy az akkori nőideálok jellemvonásaiból illetve megjelenéseikből vontak egy átlagot és formálták meg Betty-t. A másik ideológiám, hogy Marilyn Monroe-ról, teszem hozzá ezt még mind gyerekként. Marilyn nem lehetett, mert Ő később ékeskedett az amerikai hírességek népes egén. Szinte egyszerre születtek, de a rajzfilmfigura akkor már felnőtt mivoltában a színésznő pedig még mint gyermek, egyszóval lehetetlenné vált ezen teóriám. Annyira azonban nem álltam messze az igazságtól, mert valóban több nő elegye és egyikük valóban szőke ciklon volt, ő történetesen Mea West, ugyancsak színésznő, énekesnő volt nem mellesleg korának szexszimbóluma. Hangját pedig Helen Kane énekesnő kölcsönözte, aki egyébként külsőségeiben közelebb állt a karakterhez. Az először naponta később hetente vetített rajzfilm hamar az 30-as évek Amerikájának egyik kedvence lett. A történetben Betty színésznői élete testesül meg olyan állandó mellékkarakterekkel, mint kutyája vagy Grampy a feltaláló és így tovább. Nem sokkal később az indulás után, a majdnem végleges formát öltő karakter sikereit követően 1934-ben a figura hangját adó énekesnő beperelte a készítőket, mondván hogy az általa népszerű tett aforizma a ˝Boop-oop-a doop˝ inkább lett Betty Boop sikere mint az övé, ezzel személyes karakterét ellopva rajongói inkább a mesefigura felé húztak. A pert elvesztette a készítőkkel szemben ezzel együtt pedig új hangot kapott a mesefigura Mae Questel személyében, aki a későbbiekben az fent említett Olivia hangját is adta (és szintén hasonló megjelenésű volt mint maga a rajzfilmkarakter).

Mae Quest

 Valószínű innen is a hasonlóság számomra, hisz mindkettőt eredeti nyelven néztem kezdetben, sőt Betty-t csak angolul. Az olykor erotikus tartalommal bíró pár részből adódó cenzúrák a készítőket némi változásokra kényszerítették. Szoknyája hosszabb lett, eltüntetve ezzel kivillanó harisnyakötőjét és dekoltázs sem volt már olyan merész, mint eredendően. Népszerűsége nem is volt már a régi, az új külsejét követően, nézettsége alábbhagyott, olyannyira hogy 1939-ben eltűnt a színről. Korábbi sikerei okán azonban később, először a 60-as majd a 80-as években is újraélesztették. 1984-ben egy metal együttes egyik dalában mint szexuális ikon említi meg, továbbá az amerikai Rollig Stones egyik számában, egy a kívánatos nőideálokról készült montázsban is jelölik. Szintén a 80-as években szerepet kapott, az animációs elemeket hús-vér emberekkel ötvöző, nagysikerű moziban a Roger nyúl a pácban című amerikai rajzfilmben. Csábos és meghatározó nőies vonzereje mellett, bájos és egyben kislányos arcának köszönhető elbűvölő kisugárzását megmaradt a közel 80 éves léte alatt. Akárkiről formálták meg alakját és akárkinek kölcsönözte hangját, az utóbbi negyven évben nem ez számít a nagyközönségnek – kissé negatív érzéseket keltve ezzel bennem! Betty Boop neve és képe sok millió dolláros márka lett, minőségi gyártók által. Gyakorlatilag minden terméken engedélyezik és látható is szimbóluma. Világszerte de főként az Egyesült Államokba tagadhatatlan, a fogyasztókkal is növekedett népszerűsége. Az igazi klasszikus részek megvásárolhatók, továbbá az internetnek hála fellelhető szinte az összes század eleji és a későbbi rajzfilm számos epizódja ott is. Ezért ne legyen rest megnézni, aki eddig csak a képével díszített pizsamát hordta vagy bögréből ivott, mert azokból nem lehet megismerni a hamisítatlan, hiteles, ma már nosztalgikus, valódi Betty Boop-ot. 

Max Fleisher, Betty szülőatyja.

                                           

Pont azért...

Nevezhetjük pettynek, pontnak, pöttynek. Ez az egészen pici, de annál nagyobb  jelentőséggel bíró írásjel, nevezzük pontnak,a legjelentősebb mint olyan, amit szóhasználatban is érzékeltetve szinte láthatóvá válik lelki szemeink előtt. Pont az i-re szó szerint és átvitt értelemben. Mondat befejezéseként, mint egy lezáró szerepet betöltve. A kedvencem azonban mégis a szorosan egymást követő három darab pötty egy kifejezést követően. … na és mi van utána. Az amit odaképzelünk, befejezetlen gondolatmenet mely számos lehetőséget rejt magába, mindenkinek saját képzeletére bízva azt. Váratlanul félbeszakítva az adott gondolatot tekinthető késznek is, de mégsem az. Ott marad utána a gondolatbéli végtelen. Attól kiált fel a jel és lesz a pontos vessző más, mint a szimpla társa. Pontok halmaza, egy ember, egy kép, az egész univerzum és földünk, azon pedig minden és mindenki. Nevezhető részecskének is kinek mi. Gyerekkorban gyakran hangzatos pettyes hátú katicabogár, pöttyös könyv és pöttyös bögre számtalan szép emléket hagyva maguk után, szintén ezen stigma megtestesítői. Ahogy egymagában úgy kommunában is más horderővel bír. Páratlan vagy páros, de mindenképpen érdekes, izgalmas és egyéni. Szabályos kerek egész alakja teszi teljessé, semminemű kívánnivalót maga után nem hagyva. Az hogy mitől egyedi csak úgy tudnám megfogalmazni, hogy a részletekben elmerülve megállapítható, hogy ebből sem létezik két egyforma, még ha sokszor úgyis tűnik. Önmagában teljesen biztos, ha pedig az egy tárgyon, eszközön van jelen mennyiségi illetve minőségi eltérés biztos hogy érinti. Egy apró pettyes ruhadarab, játékos, nőies, elegáns és kicsit gyermekded is egyben. A gigászi méreteket öltő minta megint mást képvisel. Csíkos, kockás és ma már végtelen valamilyen mintázat közül, abszolút a pötty illetve pöttyös megnyilvánulás, legyen az bármin is jelen, a legkifejezőbb számomra. Egy petty az arcon vagy test valamely részén máris különbözővé teszi egyikünket másikunktól. Érthető módon mégsem képezi mindennapjaink részét, akár szólóban akár társulásban egymással, hisz akkor hamar unalmassá és egy idő után megterhelővé és zavaróvá válna. Pont(! )ez a szép benne. Ott van mindenben és mindenhol mégsem mindig látható vagy érezhető. Ugyancsak a pont, pont, pont, jelzésnél maradva, szövegkörnyezetben számomra a kedves sok mindenben, ám mégis egy konkrét mondat végén valamiért még inkább. A Breakfast at Tiffany’s című, méltán híres (mára már túlságosan sablonossá tett) Blake Edwards és George Axelrod közös remeke, Audrey Hepburn főszereplésével. A hangsúly azonban most nem rajtuk van, hanem a film betétdalán, azon belül is a dalszöveg végén. A Moon River befejező szavai eredetileg a következők: and me és a három pont. Nekem valahol ott kezdődik a magamra találásom, felnőtt Énem kezdete illetve elfogadása, az egész melyet Audrey H. magánemberként megfogalmaz és amely kezdeményezésem fő célja is volt egyben, mikor elkezdtem blog írással foglalkozni. A tárgytól kissé elkalandozva, de fontosnak tartottam megemlíteni a témával kapcsolatosan. Legyen szó tehát egy számozott pontok összekötéséből kialakuló mintáról, pettyes csészéről vagy szeplőpöttyről, minden esetben és élethelyzetben pozitív, magával ragadó szimbólumként gondolok rá, képzelem el illetve tartom fontosnak, szeretem. De ez csak egy vélemény…and me…

Ritka madár

” A több, az több, a kevesebb meg unalmas.” Kissé ambivalensen hangozhat ez a kijelentés, azok számára akik ismerik írásaimat ha tőlem származna, de nem így van. Először is, mert a kevesebb több elv sok esetben helytálló és igaz, de csakis akkor, ha valaki kiforrott személyiséggel és egyéniséggel rendelkezik, az pedig hogy valami több a megszokottnál még nem baj ha nem túlzó és sok, esetleg közönséges. Visszatérve az előbbiekben leírt kinyilvánító személyére csak rá kell nézni és máris értelmet nyer az egész. Továbbá abszolút komplett egyénről van szó már csak az életkora miatt is. Az alaposan körülírt hölgy nem más, mint Iris Apfel. Neve többeknek lehet nem sokat mond, ám képét megnézve, biztos a pro kontra véleménynyilvánítás rá vonatkozólag. Átlépve az külsőségeken, egyénisége mögé pillantva egy rendkívül élmény gazdag életet, pályát és stílust ismerhet meg személyében az ember. Első látásra bennem is gigantikus vastagkeretes fekete szemüvege hagyott nyomot. Aztán egy-két interjút megnézve jöttem rá egyrészt, hogy 92 éves kora ellenére szellemileg fiatalokat meghazudtoló módon nyilatkozik, másrészt pedig legkülönösebb pozitív csalódásom jellemével kapcsolatosan hangja volt, ahogy a fiatal hangján és beszédstílusában megszólal, egészen meglepetésszerű volt számomra (katt ide egy rövid videójáért) Mindjárt más irányt vesz a továbbiakban, a külső és a hangi adottságainak is köszönhetően belső kinyilatkoztatása, megnyilvánulásai, melyeket sokszor pejoratív módon fogalmaz meg, de hűen önmagához! A művészettörténetet tanult New Yorki-i lány szüleitől örökölte illetve tanulta ízlését, igényességét, hajlamát a szép iránt. Fiatalon belsőépítészként és lakberendezőként dolgozott egy neves „otthon” magazinnál (Women's Wear Daily). 

Iris, Park Avenue-i lakásában.

A lap szerkesztői és a nagyközönség szerint is igen tehetségesnek bizonyuló, a színeket, stílusokat rendkívül jól kombináló Iris, azonban 1948-ban férjhez ment Carl Apfelhez (innen is az Apfel családnév férje után). Két éven belül egy rohamosan fejlődő textilvállalkozást hoztak létre. Így, mint egy 40 éven keresztül ebben tevékenykedett eredményesen és nem utolsósorban jócskán jövedelmezően. Mindemellett a Fehér Házban közreműködve, mint berendező, kivitelező egy csapásra keresett lett a New Yorki-i elit körében is. Klasszikus, kifinomult ízlése keverve akár a mai stílusjegyekkel, színek a színekkel, minták a mintákkal, egyáltalán nem ízléstelenül saját stílusáról tett remek tanúbizonyságot és nyerte el sokak tetszését. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az hogy 2005-ben élete addigi munkásságából kiállítást nyitottak a nagyközönség számára a szintén New Yorki-i Metropolitan Múzeumba, Ritka madár címmel. Persze abszolút sikere lett a tárlatnak, de ezt csakis hamisítatlan egyediségének, ízlésének és autentikus lényének köszönheti. Továbbá azt is, hogy ezután az egyik legkedveltebb sminktermékeket forgalmazó cég, a MAC kezdett el dolgozni, Iris teljes közreműködésével a neve alatt fémjelzett kollekció létrehozásában. Jimmy Choo csak hab a tortán, ami a divat világát és az idős hölgyet illeti, a tervező cipőt (The Iris Sandal) nevezett el róla. 2011 októberében állt modellt a Dazed & Confused novemberi címlapján, Jeff Bark fotósnak. Egyedi öltözködési stílusa, egy-egy rúzzsal hangsúlyossá tett ajkai, szemüvege és sokszor hatalmas ékszerei teszik azzá aki, magát "vén csillagocskának nevezve". 92 évesen tele inspirációval, sikeres üzletasszonyként, egyetemen vendégprofesszorként, divatikonként elmondható hogy sikerének titka, hogy mert önmaga lenni, mások véleményére nem adva! Bohó, életteli, kacér, néha polgárpukkasztó. Karakteres megjelenése inkább emlékeztet egy (pozitív értelembe vett) mesefigurára, de ettől válik szerethetővé, dolgos életpályájától tiszteletre méltóvá, kerek egésszé, mint amilyen ő maga és szemüvege. Nem mellesleg máig boldog házasságban él férjével Carl-al, gyermekük sosem született. Megnyilvánulásai őszinték és igazak, épp ezért remélhetőleg sokáig hallatja még a hangját és szerez örömet munkásságával másoknak. Ilyen egy Ritka madár.

Iris Apfel inspirálta összeállítás

„A stílus ösztönös. Megpróbálhatsz másvalaki lenni, de ez nem stílus. Ha valaki azt mondja „ezt vedd meg, ettől stílusos leszel”, akkor sem leszel az, mert nem belőled fakad. Először azt kell megtanulnod, hogy Te kicsoda vagy, és ez bizony fájdalmas.” –Iris Apfel

"Tudja, mi a divatkatasztrófa? Amikor az ember tükörbe néz, és egy idegen bámul vissza rá."

 -Iris Apfel