Az évszázadok által használt kelléket, amely mára főként a
nők elengedhetetlen eszköze lett, megannyi babona, hiedelem, téveszme és mögé
képzelt hamis tulajdonság jellemezheti. Ahány ember és emberi gondolat annyi
teória. Legelőször a meséből jól ismert, „tükröm, tükröm, mond meg nékem ki a
legszebb e vidéken” abszolút a hiúságra hajazó mondat jutott eszembe a tükörrel
kapcsolatban. Szükséglet, de az hogy ki mennyit nézegeti magát benne, határozza
meg csak igazán a hiúság mértékét. Továbbá bűvös, hisz mindenki azt lát benne
amit akar. Van, aki elnéz saját arcképe mellett, beleképzelve többet vagy
ellenkezőleg kevesebbet személyébe, mert a tükör nem hazug, de a szem amely
beletekint az lehet (Mikszáth Kálmán gondolatára hajazva). Sokszor,
rengetegszer kell belenézni, úgy hogy mellette múlik az idő. Percek, napok,
évek. A helyes belső értékek nem szépítik meg a külsőt, fizikailag, a
tekintetet viszont nagyon is. Az eszmei értékek vagy épp gyatra és hitvány
emberi tulajdonságok viszont igen is kiülnek az ember arcára, vonásaira,
mosolyára és ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb a kettő magabiztos és reális
összképe. Mert igenis megszépül vagy megcsúnyul egyikünk a másik szemébe, amint
megnyilvánul,vagyis egymás szemében meglátva igazi
énünket. Ezt egy nőnek nehéz elhinni, és mint az előbb utaltam rá, sok időbe
telik. Találkozni kell önmagunkkal és ehhez szükség van tükörre is. A
megismerés sok idő, a magunké is, akinek viszont már a kezében van ez az érték,
elég bölcs és tisztában van erényeivel, tud eljutni oda, hogy csak a külseje
által megkívánt szükségleteit elégíti ki a tükör által. Na és ott van a szem a
lélek tükre féle frázis. Valóban tükrözi egy egyén szempárja hogy ki is ő
valójában? Ha nem is egy az egyben kristálytiszta képet mutat, illetve fest egy
illetőről, az biztos, hogy akár csak az arcmimika a szemnek is van egyfajta
játéka, egyedisége, mondandója. 
Erről mindig az jut eszembe, hogy mikor még nem
volt tükör, mint olyan, hanem kénytelenek voltak a víztükörben nézni magukat az
emberek, élőlények, vajon a vízben élő teremtmények szintén magukat látták
lentről felfelé tekintve? Mint egy határ mely elválasztja a környezet egy
részét egymástól és melyben egymást is látják és önmagukat szintén. Na az ilyen
és ehhez hasonló tulajdonságai miatt tulajdonítanak a tükörnek és tükörképnek,
földöntúli, különös vagy magasztos ideákat. Egy biztos, jó hogy van és jó ha
van, otthonunkban, táskánkban, autóban, úton, útfélen.
Hűen mutatja a valódi arcunkat, melyet lehet hogy más nem
lát mert nem mutatjuk, de a tükör az álarc mögé lát. Előfordul viszont az
ellenkezője, amikor is valaki bármeddig szemléli arcát illetve akárhányszor
csak belepillant eme remek vívmányba nem érzi hitelesnek a látott képet. Ez
lehet azért mert még nem találta és ismerte meg igazán önmagát vagy pedig azért
mert önös értékeit, tulajdonságait nem érzi (és látja) összhangban a tükörben
látottakkal. Ilyenkor tenni kell ellene némi változtatásokkal, a realitás
talaján maradva, lehetőleg plasztikai beavatkozás nélkül. Merni kell tükörbe
nézni.
Első blogbejegyzéseim egyikében említést tettem már a rövid
hajjal való szimpatizálásomról. Oly mértékben csupán hogy rendkívül tetszik,
tudni kell viselni és –elsősorban- hiteles női egyéniséggel, ruhákkal és
kiegészítőkkel, iszonyú szexi tud lenni. „Mindig is nagyra értékeltem azokat a
nőket, akik lemerik vágatni a hajukat egészen fiúsan rövidre esetleg kicsit
hosszabb fazonúra, de rövidre. Nem minden nőnek áll jól, de akinek igen és
bátor az csinálja, mert azzal teljesedik ki a személyük. Korszakaink vannak,
van a hosszú haj korszak, a vállig érő vagy a rövid haj korszak” (részlet az
Egyéniségek című írásomból, katt a teljes bejegyzésért ). Az első és legfontosabb, hogy kell hozzá egy szép vagy karakteres arc és nem
utolsó sorban önbizalom, bármelyik hiánya azonban alulmaradást eredményez a
témával kapcsolatban. Az a közhely, hogy könnyű kezelni és kevesebb törődést
igényel igaz, de nem minden, ha előnytelen, akkor meg főleg. A 20. század
derekán divatba jött hajviselet mintegy két-három évtizeden át (50-es, 60-as
esetleg 70-es évek) uralkodó volt.
A lassan visszatérni látszó viseletet
viszont hírességek, színésznők és énekesnők között sokkal elterjedtebb, mint a
civil nők körében. Ennek okára nem igazán jöttem még rá, mert közülük sem csak
a nagyon szépek szánják rá magukat erre a lépésre, igazi egyéniséget
kölcsönözve külsejüknek ezért cserébe. Elég egy szép vagy különleges „pont” egy
nő arcán, ahhoz hogy kielégítő legyen az összkép. Viszont a kielégítő, messze
van a nagyszerűtől vagy kifogástalantól, épp ezért szinte száz százalékosan
tisztában kell lenni egy nőnek, saját értékeivel, előnyeivel és hátrányaival
egyaránt. Mindezek mellett ott a korábban említett önbizalom és magába vetett
hite az embernek, anélkül nem megy, vagy csak megbánás és bosszankodás lesz a
döntésből, hisz visszaragasztani nem lehet (a póthaj pedig béna!).
A
legfontosabb hogy magával legyen megelégedve az ember, azután számít mások
véleménye, már akinek számít, nekünk nőknek a férfiaké aztán az azonos neműeké,
vagy fordítva? Apropó másik nem. Egy
közvélemény kutatást végezve a férfiak hamar a nemtetszés mellett tennék le a
voksot a témával kapcsolatban, ám ha egy konkrét egyénnel szimbolizálva, aki
nőies, elegáns és szexi, (akár a frizurájából adódóan is) száznyolcvan fokot
fordulna a véleményük illetve azonnal álláspontot változtatnának, szakítva
beszűkült elveikkel. Úgy ahogy nem a ruha, nem is a hajviselete teszi a nőt
nővé. A kisugárzása, jelleme, egyénisége. Gondoljatok csak - az általam is igen nagyra becsült - Audrey Hepburnre aki a mozivásznon többször is alátámasztotta azt a tényt miszerint a kislányos rövid hajától megszabadulva, új felnőttesebb külseje révén igazi nővé válik (lásd a Sabrinában vagy A római vakációban, mondjuk Ő gyönyörű volt, neki valószínűleg minden jól állt volna). A csontos arc vagy egy szép száj vagy
szemek, a pisze vagy épp csöpp orr, egy szép és/vagy hangsúlyos fülbevaló, még
jobban emelik a rövid haj fényét, mindemellett a helyes arcformához és
egyéniséghez illő és aktuális fazon valamint az önbizalom! Lehet, hogy reggel
ébredés után anélkül nem lépne ki egy rövid hajú nő az utcára, hogy ne formázta
volna a haját, de az biztos, hogy negyed annyi idő mint hosszú haj esetén és
így több idő marad másra (sminkre, arcápolásra, egyszóval saját magára), minden
ami még nőiesebbé tesz, minket nőket. Egyénisége legyen és harmónia az
összképben.
