Vallás

Az emberi léthez hozzátartozik, hogy mi földi halandók higgyünk valamiben. Legelőször magunkban. Ehhez idő kell, ez bizonyos kor elérése is talán, némi élettapasztalat hogy teljes biztonsággal működni tudjon, de ezt úgyis érzi az ember. Már ha sikerül valakinek. Az emberiség többségére sajnos nem ez a jellemző. Sokat kell még tanulnunk önmagukról és a világ működéséről, illetve az ott betöltött vagy épp be nem töltött szerepünkről. Dolgozni kell rajta keményen némelyeknek, valakinek pedig részben az ölébe pottyan genetika által vagy neveltetés útján többé-kevésbé. A saját magunkba vetett hit mellet ott van a vallás. Többnyire szintén a neveltetés rejlik a háttérben. Ahol széles látókörűek a szülök, ott hagyják, had válassza meg az utód az irányzatok egyikét (nem az a jellemző). Valamint meghatározó egy élmény és a társadalom. A témában gyakran emlegetett – bármilyen vallásról illetve istenségről lévén szó – a követés szó. A legnagyobb felelőtlenség, úgy követni bárkit, akár utánozni, úgy hogy nem is ismerjük az egyént maradéktalanul. Hiszen ha jó belegondolunk, ez is csak arról szól, hogy másokhoz akarunk hasonlítani vagy egy másik egyén által elképzelt életfilozófiát követni. Arról nem beszélve, hogy az idők folyamán kialakult, szájról- szájra terjedt legenda is lehet az egész. A vallás maga egészen más jelent számomra. Vallom a nézeteit vagy egyetértek a gondolkodásmódjával, már ami megmaradt írásos formában. Az az egyetlen kézzelfogható útmutató. Igazán ez sem jó szó szerintem, mert a saját utamat Én járom és nem kell megtalálni, majd járni azon. Annál is inkább útmutató afelé, milyen is valójában az adott Istenség és vallás. A vallás szó egyetlen szinonimája a hit. Valóban hiszek, ha nem is az egykori létezésében, a lefektetett vagy maga után az emberiségre hagyott elveiben, nézeteiben. Ez csak állásfoglalás mellette vagy nézetei helyeselése. Semmi többről nem szabadna, hogy szóljon. Korábbi megnyilvánulásom szerint is, fontos hogy legyenek az embernek önmaga által felállított elvei, nézetei a vallás vagy hit valamiben az csak kiegészíti, színesé teszi vagy éppen teljessé a személyiséget. Országonként, kultúrákként, családonként változó, ki milyen vallást gyakorol vagy vall. Melyik Istenség nézeteit ismeri el. Vallásszabadság van, mely egyébként alapvető emberi jog. A világ és ezzel együtt az emberiség legjelentősebb hányada, keresztény, vagyis világvallássá nőve ki magát ezzel. Ez tény, viszont az összes többi leírás ezzel kapcsolatban nagyon bonyolult és számomra nem egyértelmű. Ágazatok, rendek, térítés, túlvilág stb., kételyes dolgok. Vallásos hitetlennek is nevezhetnének, de inkább úgy fogalmaznám meg, hogy széles látókörű számomra hiteles kinyilatkoztatás mellet helyeselő, de saját elveit valló egyéniség. Kereszténynek neveltek, megkereszteltek, voltam elsőáldozó és bérmálkozó. Mindezek ellenére nem hiszem, hogy Ő teremtette a világot, hisz az fizikai képtelenség. A Biblia sok helyes gondolatot ír le, és ezek többségét vallom is. Az imakönyvemet is nagy becsben tartom, fontos számomra. Valamint egy pozitív erény, a tisztelet megtanítója, már aki tényleg komolyan gondolja és nem csak divathívő. Középiskolás éveim végén megérintett a buddhizmus szele. Rengeteg hasznos dolgot tanultam belőle, amit a mai napig nem felejtettem el és az életem alakulására hatással volt. Szimpatikusak a tanításai számomra, olyan vallás, amely mellet önmaga lehet az ember, az egyéniség kialakulásában segít, nem elvakult követésről vagy utánzásról szól (ajánlott irodalom: http://mek.oszk.hu/05700/05744/html/). A kritikusok lelki kábítószernek is nevezik az egyes vallásokat, amely az adott hit kitalálói érdekeit és hatalmát szolgálják. Kicsit drasztikus kijelentés, de részben igaz. Jézus egykori létezése, szerintem valós tény és a tanításai is. Az imádságok, szentírások valamint a Biblia – nem teljes egészében, de általánosságban – példaértékű. Elsődlegesen magamba vetett hitem és saját elveim után, vallom a katolikus keresztény és a buddhizmus vallás tanításainak jelentős részét is. Istenbe vetett hitem és a buddhizmus, tanító gondolataiban hiszek. Írásomat visszaolvasva egy Monty Python társulat alkotta filmrészlet jutott eszembe, ami abszolút ideillő és megfelel a valóságnak, ezzel zárnám soraimat.
https://www.youtube.com/watch?v=-33gykQRks4 

Divat

A divatot követni KELL! Nem csak nekünk Nőknek, a férfiaknak sem árt. Ruházkodásban (ruha,cipő, alsónemű), hajviseletben, kiegészítőkben – Nők esetében esetleg sminkben- de nálam , itt be is fejeződik a felsorolás. Egy ember ha azért lesz kabbalista például, mert Madonna is az (közben pedig, halvány fogalma sincs milyen mondanivalója van pontosan a vallásnak - és az egészben csak a kis „cuki” piros karkötőt látja - nincs egyénisége mert olyan akar lenni mint más.

Máshoz akar hasonlítani, de számos ilyen dolog van. A vallásnál maradva, divat napjainkban a kereszt , annak minden formájában. Fülbevaló, medál, gyűrű …. ha csak a kiegészítőket említem. Fiúk körében, vagy inkább nyakában pedig, a rózsa fűzér. Vajon akik ilyet hordanak, mindannyijuk meg van keresztelve, volt elsőáldozó, bérmálkozó, gyakorolja rendszeresen a vallást - ha nem is templomba járás formájában – vagy csak egymás utánzása? Az utóbbit tartom valószínűnek! Szánalmas, unalmas és cseppet sem egyedi…. ekvivalens! Ja és akkor a különböző közösségi oldalakon, magukat fényképezgető és szintén magukról 125 képet kiposztolgató ugyanolyan emberekről, nem is teszek említést, csak azért mert a többi is ezt csinálja. Arról nem beszélve, hogy sokan a magánéletüket is ott élik,ez pedig egyenesen lehangoló. Sajnos manapság már ez is egyfajta divat lett. Nyitottnak kell lenni, az újra és a változásra ebben is (mármint az internet ezen lehetőségeire) a mai világban, de tudni kell, mértéket tartani. A másik, ami manapság szintén divattá nőtte ki magát… a tetoválás.

Sajnos! Régen úgy tartották, csak a börtönviselteknek van, később a rockereknek. De ma már szinte mindenkinek, tisztelet a kivételnek. Nekem tetszik, Én is viselek magamon. A kifejezés egyfajta eszköze ez is, már ha fontos jelentősége van az egyén számára aki viseli, esetleg mondanivalója a külvilág számára. Nem pedig csak, például a derekára vart nonfiguratív ábra, mert az minden csak nem egyedi , egyszerűen semmitmondó.(Egyrészt mert számtalan lánynak ott van és szinte megegyező motívum, vagy rengeteg férfinak a vállán például). Azzal aztán tényleg nem lehet egyediséget kifejezni. Valamint a kifejezés ezen formájában is fontos a mértékletesség , hisz a testünk nem valamiféle képregény vagy könyv. Ahogy azt már korábban írtam, imádom a 60-as éveket. A bohém fiatalság évtizedét.

Az akkori bútorokat, tárgyakat, járműveket, motorokat,lakberendezési tárgyakat, ruhákat, kiegészítőket, hajdivatot…. gondolkodást!

Mivel Én akkor még nem életem, nagymamám elmeséléseire, fényképekre, rengeteg filmben - számomra alapművekben - látottakra és utána olvasásra hagyatkozom. Sajnos, Én négy évtizeddel később születtem. Azért írom hogy négy évtizeddel később, mert ahhoz hogy a hatvanas években legyek fiatal, legalább 1943-ban kellett volna születnem, mint a mamámnak. Szóval iszonyú elegánsak voltak akkoriban, manapság ez nem jellemző annyira a Nőkre (megint csak, akinek nem inge ne vegye magára!). Pontosabban jóval kevesebb százalékukra. Nem hiszem hogy egyszerű volt minden nap jól kinézniük, hisz valljuk be egy Nőnek azért ehhez számos praktikára van szüksége. Nem úgy kelünk ki az ágyból, hogy rendezett a hajunk, simára vasalt az öltözékünk, illatos a leheletünk. A bőrünk az lehet illatos az ágyban is, tiszta fogunk is , kócos hajunk is. De ezek is mi vagyunk, Nők… emberek. Az élet ettől szép és színes, hogy senki sem egyforma, szép vagy különleges, egyszerű vagy bonyolult. De a lényeg hogy semmiképpen sem átlagos, hanem egyedi, mert ez viszi  előre a világot, vagyis az ilyen EMBEREK. Hova tűnt AZ a világ? Tisztában vagyok vele hogy sokat fejlődött – egészen pontosan ötven évet -  sok olyan dologban (is) ami az emberiség hasznára vált, mint például az orvostudomány vagy a technika. De volt valami akkoriban, a 20. század derekán, ami jó volna, ha még ma is sokakban – a többségben - meglenne. Többek között, tisztelet, megértés vagy méltóság. Nem vagyok naiv, tudom hogy akkor is voltak erkölcstelen vagy becstelen emberek, de talán mégis nagyobb volt az összetartás és az egymással szembeni tisztelet. Ez a világ (mármint a 60-as évek) csak egy kis része az egyéniségemnek, de nagyban befolyásolja! Divat ide vagy oda Én imádok a hétköznapokban, lezseren, könnyeden öltözködni és fesztelenül kinézni, de abszolút a Nőiesség keretein belül és előnyére!

(Ajánlom mindenki figyelmébe az 1967-ben készült, Tanulmány a nőkről című magyar filmet. Hűen tükrözi a 60-as évek divatját valamint a korszakot magát.)

Bevezetés az oldalra

Senki sem tökéletes, ezt már régóta tudjuk. Ki többnyire ki pedig kevésbé. Persze felfogástól is függ. Kinek mennyi önbizalma van. De az biztos hogy olyan emberrel még nem találkoztam , aki teljes egészében meg lett volna elégedve magával. Nem csak a külsőről beszélek! Ha valakinek a lelke , a „belső dolgai” nincsenek  rendben egyrészt ha kifelé azt is sugározza minden rendben, hazudik. Nem csak a külvilágnak magának is. Ezzel nem azt mondom ha gondunk van nézzünk ki úgy mint egy utolsó ágrólszakadt , sőt minél rosszabbul állnak a dolgaink annál jobban kell kinéznünk. Ezért jobb először lelki békét – és nem szeretem ezt a szót – teremteni, hogy összhangban legyen a lelkünk a testünkkel. A legtöbb problémám abból adódott  ezen a téren hogy mindig mások véleménye (is) számított. Folyamatosan felmerült a kérdés: „Mit szólnak majd?” Bármilyen témában…. Ki kell tudnom zárni a külvilágot és csak magammal foglalkozni, hogy Nekem legyen jó. Önző dolognak hangzik de egy nőnek ez fontos hogy érvényesülni tudjon. Még a legnagyobb ellenségemen -  ha létezik ilyen – sem tudok ha rosszat tett átgázolni, pedig biztos megérdemelné különben miért nevezném ellenségemnek. Nyomos indok kell ahhoz hogy nekem legyen „ilyenem”. Ha viszont nincsenek ellenségeim és kritikusaim  nem is vagyok igazi egyéniség.
Vallásosan neveltek. A 10 parancsolatnak is részben helyet adok az életemben , nem hülyeség .Ennek ellenére nem járok rendszeresen  vasárnaponként templomba és néha kicsúszik a számon Isten káromlás .De nem ölök,  nem lopok , nem hazudok, tisztelem a szüleimet és mások tulajdonát sem kívánom , mint ahogy azt a többi parancsolat kimondja. Abban is hiszek hogy minden okkal történik, vagyis van egy karmánk. Szeretnék spontán örömmel, félelem nélkül élni, ahogy azt a buddhizmus tanítja. Túl sokat gondolkodok egy – akkor éppen foglalkoztató – dolgon. Nem kell! Már tudom.