Haj jaj

Első blogbejegyzéseim egyikében említést tettem már a rövid hajjal való szimpatizálásomról. Oly mértékben csupán hogy rendkívül tetszik, tudni kell viselni és –elsősorban- hiteles női egyéniséggel, ruhákkal és kiegészítőkkel, iszonyú szexi tud lenni. „Mindig is nagyra értékeltem azokat a nőket, akik lemerik vágatni a hajukat egészen fiúsan rövidre esetleg kicsit hosszabb fazonúra, de rövidre. Nem minden nőnek áll jól, de akinek igen és bátor az csinálja, mert azzal teljesedik ki a személyük. Korszakaink vannak, van a hosszú haj korszak, a vállig érő vagy a rövid haj korszak” (részlet az Egyéniségek című írásomból, katt a teljes bejegyzésért ). Az első és legfontosabb, hogy kell hozzá egy szép vagy karakteres arc és nem utolsó sorban önbizalom, bármelyik hiánya azonban alulmaradást eredményez a témával kapcsolatban. Az a közhely, hogy könnyű kezelni és kevesebb törődést igényel igaz, de nem minden, ha előnytelen, akkor meg főleg. A 20. század derekán divatba jött hajviselet mintegy két-három évtizeden át (50-es, 60-as esetleg 70-es évek) uralkodó volt. A lassan visszatérni látszó viseletet viszont hírességek, színésznők és énekesnők között sokkal elterjedtebb, mint a civil nők körében. Ennek okára nem igazán jöttem még rá, mert közülük sem csak a nagyon szépek szánják rá magukat erre a lépésre, igazi egyéniséget kölcsönözve külsejüknek ezért cserébe. Elég egy szép vagy különleges „pont” egy nő arcán, ahhoz hogy kielégítő legyen az összkép. Viszont a kielégítő, messze van a nagyszerűtől vagy kifogástalantól, épp ezért szinte száz százalékosan tisztában kell lenni egy nőnek, saját értékeivel, előnyeivel és hátrányaival egyaránt. Mindezek mellett ott a korábban említett önbizalom és magába vetett hite az embernek, anélkül nem megy, vagy csak megbánás és bosszankodás lesz a döntésből, hisz visszaragasztani nem lehet (a póthaj pedig béna!). A legfontosabb hogy magával legyen megelégedve az ember, azután számít mások véleménye, már akinek számít, nekünk nőknek a férfiaké aztán az azonos neműeké, vagy fordítva?  Apropó másik nem. Egy közvélemény kutatást végezve a férfiak hamar a nemtetszés mellett tennék le a voksot a témával kapcsolatban, ám ha egy konkrét egyénnel szimbolizálva, aki nőies, elegáns és szexi, (akár a frizurájából adódóan is) száznyolcvan fokot fordulna a véleményük illetve azonnal álláspontot változtatnának, szakítva beszűkült elveikkel. Úgy ahogy nem a ruha, nem is a hajviselete teszi a nőt nővé. A kisugárzása, jelleme, egyénisége. Gondoljatok csak - az általam is igen nagyra becsült - Audrey Hepburnre aki a mozivásznon többször is alátámasztotta azt a tényt miszerint a kislányos rövid hajától megszabadulva, új felnőttesebb külseje révén igazi nővé válik (lásd a Sabrinában vagy A római vakációban, mondjuk Ő gyönyörű volt, neki valószínűleg minden jól állt volna).  A csontos arc vagy egy szép száj vagy szemek, a pisze vagy épp csöpp orr, egy szép és/vagy hangsúlyos fülbevaló, még jobban emelik a rövid haj fényét, mindemellett a helyes arcformához és egyéniséghez illő és aktuális fazon valamint az önbizalom! Lehet, hogy reggel ébredés után anélkül nem lépne ki egy rövid hajú nő az utcára, hogy ne formázta volna a haját, de az biztos, hogy negyed annyi idő mint hosszú haj esetén és így több idő marad másra (sminkre, arcápolásra, egyszóval saját magára), minden ami még nőiesebbé tesz, minket nőket. Egyénisége legyen és harmónia az összképben.