Audrey Hepburn

Audrey Hepburn. Színésznő, igazi egyéniség, feleség, anya. A sorrend nem véletlen. Színésznőként kezdte, egyéniséggé nőtte ki magát és magánéletében két gyermek édesanyja. Sokan tisztelik, szeretik… lányok és nők milliói próbálják utánozni. Nem lehet és nem is szabad. Ő nem hasonlítható senkihez és hozzá sem hasonlít senki. Manapság, attól hogy kiakasztják a képét otthonuk falára, esetleg magukra tetováltatják egyesek, nem jelenti azt, hogy szeretik. Legalábbis nem a munkásságát, csak a szép és csinos Nőt látják benne. A divatikont. Ez igazán sajnálatra méltó. Lehet imádni, rajongani érte, példaképnek tekinteni, de ténylegesen a szív mélyén lehet, igazán tisztelni és szeretni. Akkor is csak - mivel nem ismertük személyesen - egy-egy általa megformált karaktert, a sztorit, egy dallamot a filmből. Abszolút a filmjeiért szeretem és mert hatalmas egyéniség. Manapság is, hiszen a filmjei, munkássága, személyes szépsége és varázsa halhatatlanná tette. Nekem elvből nincs olyan tárgyam, amelyen az arcképe szerepel (és ez általában a jellegzetes reggeli Tiffany-nál , szipkával a kezében készült kép), egy hűtő mágnest és egy újságot – melyben több oldalas cikk van róla, valamint Ő szerepel a címlapon – kivéve. A tőle származó idézetek jelentik számomra Audrey Hepburn-t, amilyen a való életben volt. Ennyit ismerünk belőle, ezen gondolataiból szűrjük le milyen is volt Ő, mint ember és jellem. Mindig elegáns, csinos, vékony és különleges. Az összes többi megjelenése, egy mások által elképzelt Ő általa pedig megszemélyesített szerep. De rajta múlik egy alkotás sikere, azzal hogy beleviszi saját színes, élettel teli, különleges személyiségét. Személyes kedvencem a története miatt, az Álom luxuskivitelben (1961-ből). Valószínűleg ebben közrejátszik a New York szeretetem is, ugyanis ott játszódik a történet. Remek helyszínek, forgatókönyv és a legfontosabb, kiváló zene. A Moon River. Képtelen vagyok róla bármit is írni, meghallom és végem, megáll az idő, elvesznek a gondolataim. Talán nem is a film miatt, sokkal inkább ez a dal testesíti meg, mit érzek New York iránt. Holly Golightly tipikus nagyvárosi lány, aki fél az érzéseitől és a kötöttségektől, röviden így tudnám összefoglalni. A sorban következő, a Délutáni szerelem, Gary Cooperrel az oldalán (1957). A fiatal, naiv lélek Ariane, beleszeret a nálánál idősebb, világszerte szoknyapecérként elhíresült Frank Flannaganbe. A lány fondorlatos módon magába bolondítja a férfit, a történet természetesen happy end-el végződik. Akárcsak az előbbi filmnél itt befolyásoló tényezőként hat a helyszín, Párizs, a Hotel Ritz. A gyönyörűen berendezett párizsi kislakás, lépcsőház, ruhák… az egész hangulat. A Római vakáció, magáért beszél. 1953, Róma, Anne hercegnő, Gregory Peck, kávézók, divat, Vespa, egyszóval olasz miliő és romantika.A Sabrinát, a kedves története miatt kedvelem. A tisztaszívű, nemes lány karaktert szeretem benne és a haját! A kislányos hosszú frizuráját a frufruval. Érdekes, ezt több akkori filmben megfigyeltem – külföldi és magyar egyaránt – hogy sok lány olyan 20 éves kora körül levágatta a haját rövidre, ezzel kifejezve érettebb személyiségüket. Nőiesebbnek gondolták és felnőttesebbnek. Manapság ez már koránt sincs így. A Sabrinára visszatérve, a színésznő férfi partnerei a filmben, Humphrey Bogart és William Holden volt. William Holden-nel a forgatáson szerettek egymásba, akivel már az esküvőjét is szervezte Audrey Hepburn, azonban kiderült, hogy a férfi vaszektómián esett át előző kapcsolatából született két fia után. Mivel a színésznő szeretett volna saját gyermeket a férfitől, a házasság meghiúsult. Ekkor 1954-et írtak. A My Fair Lady (1964) megint csak elvarázsolt, már fiatal koromban. Szinte tátott szájjal néztem, mikor a film elején rémes kiejtéssel kiabál a virágáruslányt alakító, Eliza. Nagyon tetszik a rossz modora és az érdekes – csúnya – kiejtése. A Mókás arcban (1957), ismételten New York és Párizs kettőse van jelen. Jo Stockton könyvárus lányról szól, aki abszolút nem a külsőségekkel, cicomákkal, szép ruhákkal fejezi ki önmagát, sokkal inkább műveltségét, olvasottságát helyezi előtérbe, fejezi ki önmagát. („Egy nő szépsége nem a ruhákban, amiket hord, nem az alakjában vagy a frizurájában rejlik. A nő szépségét a szemében találod, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik.” – mondotta egykor a színésznő) Mindezek ellenére szép, bájos arcán akad meg a tekintete a Fred Astaire alakította, Dick Averynek. Modellt farag a lányból és kettőjük története szerelemmel végződik. A 60-as évek abszolút divatja, végig jelen van a filmben.  A Hogyan kell egymilliót lopni? című, 1966-os romantikus vígjáték, a sorban következő kedvencem. Az ezután forgatott filmjei egyikét sem láttam. Már közel negyven éves volt, rövid hajjal, kifinomult ízléssel. Talán ezért is szeretem ezt az alkotást, na meg persze a cselekménye miatt is. Az amerikai fogócska vagy a Párizsi mesék nem tartoznak a kedvenceim közé, de érdemes mindegyiket megnézni. Magánéletét újságcikkekből, könyvekből és internetes forrásokból ismerem. Számtalan kép található meg a világhálón, gyermekeiről, férjeiről, élettársáról. A korábban említett William Holden-nel dugába dőlt házassági szándékukat követően, ismerkedett meg későbbi első férjével, a színész-rendező Mel Fererrel. 1954-ben házasodtak össze és 1960-ban született meg közös fiúk Sean Ferrer. Nyolc évvel később 1968-ban elváltak és még ebben az évben hozzáment Andrea Dotti, olasz származású, lélek doktorként is emlegetett kiváló orvoshoz. Ebből a kapcsolatából szintén egy fia született, Luca. A két fiú Sean és a nála jóval fiatalabb Luca, édestestvérükként szerették egymást. Férje azonban nem tudott felhagyni , a már múltjában is igencsak rájellemző szoknyavadász életmódjával és ezért a színésznő elvált tőle. Pályája ekkoriban nem volt a régi, sok neki ajánlott szerepet visszautasított, a családjának gyermekeinek szentelte innentől az életét. Azon kevés Nők egyike volt, aki méltósággal öregedett meg és semmiféle, plasztikai beavatkozáson nem esett át, valószínűleg ezért sikerült megőrizni gyönyörű, bájos és kislányos arcát és ezzel együtt egyéniségét. Ezenkívül, az UNICEF nagyköveteként munkálkodott. 1982-ben ismerkedett meg Robert Wolders, színésszel, akivel aztán haláláig együtt élt. Nagy szerelem volt az övék, Audrey Hepburn számára az utolsó. 1993-ban hunyt el, a valaha élt egyik legtehetségesebb és legszebb nőideál. Életfilozófiáját a ma is fennmaradt személyes idézetei, fejezik ki. Személyes kedvenceim egyike, melyet Én magam is vallok, életelvem, és amiért írni kezdtem: „Életem legnagyobb eredményének azt tartom, hogy összhangban tudok élni önmagammal, hogy képes vagyok elfogadni magam és a mások hiányosságait. Távolról sem vagyok az az ember, aki szeretnék lenni, de beláttam, hogy nem is vagyok olyan nagyon "hibás". Valamint még egy, amely a gyermekded Énemet jellemzi, többek között: ”Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.”

                                           

Még több idézet Audrey Hepburntől:

http://www.citatum.hu/szerzo/Audrey_Hepburn