Otthon, édes otthon

Otthon, édes otthon. Nemhiába hangoztatjuk gyakran a jól ismert mondatot. Mindenki szereti saját otthona melegét, békességét. Ott minden a mienk és minden hozzánk tartozik. Amikor még a szüleinkkel, családunkkal éltünk, egy gyerekszobánk volt. Akkor az adta meg a helyet ahová elvonulhattunk, bekucorodhattunk. Egy Nő már kislány korában kialakítja, berendezi a saját ízlésének megfelelően a szobáját. Csinosítgatja, takarítja. Ám később, kirepül az otthoni fészekből és magának kell gondoskodnia megélhetéséről és ezzel együtt egy otthonról, amit maga fizet, – esetleg ketten –  ahol élni fog(nak). A mai világban a legtöbb embernek nem lehet azonnal saját lakása vagy talán sohasem. Éppen ezért egy esetleges albérletet is úgy kell tudni berendezni, hogy az az ízlésünknek megfeleljen, jól és komfortosan érezzük magunkat, ha hazaérkezünk. Mindezek mellet tükrözze az egyéniségünket és nem utolsó sorban otthonos legyen! Az előszobától kezdve, a konyhán át, a fürdőszobán keresztül, egészen a nappaliig, hálószobáig. Nehéz a sajátunknak érezni egy olyan lakhelyet, ami nem a mi tulajdonunk, de ha úgy formáljuk ahogy nekünk tetszik, és jól érezzük magunk benne, akkor szinte nem számít.

Manapság a fiataloknak szinte az egyetlen megoldás a bérlés, külföldön pedig divatos is és teljesen átlagos. Ami a 80-as években modern volt, az ma már retró. Személy szerint, Én szeretem keverni minimálisan a stílusokat, persze úgy hogy abból semmiképpen ne legyen, ízléstelen csicsák halmaza. Fontos hogy nem a ház – vagy lakás – külsejének kell tükrözni a belsejét, hanem a belsőnek a külsőt, mint ahogy ez ránk, emberekre is, igaz kellene hogy legyen.

Az a lényeg hogy érezzem jól magam a saját otthonomban. Attól válik különlegessé, hogy Én teszem különlegessé, rendezem be személyre szabottan. Mert engem kell hogy tükrözzön, a saját személyiségemet , ízlésvilágomat, gondolkodásomat. De vajon mitől válik egyedivé? Sok mindent ide lehet sorolni. Személyes tárgyaktól – lehet az kép, egy lámpa, egy általam télire eltett befőtt vagy csak egy szappantartó - a kialakítás jellegzetességétől, a színek és formák egyediségétől.

Többes szám első személyben kell fogalmaznunk, ha a párunkkal közösen élünk szeretett hajlékunkba és abban az esetben viszont, tudni kell alkalmazkodni és kompromisszumokat kötni. De mi Nők okosak vagyunk, nem hagyjuk magunkat - és az ízlésünk is jobb (általában) mint a legtöbb férfié - szóval nem engedni a negyvennyolcból az elképzeléseinket illetőn. Ott egy másik, kinek jobban, kinek pedig kevésbé fontos meghatározó lakásdísz, a növény. Jómagam nem sajátítok neki túl nagy jelentőséget. Kettő, maximum három virág bőven elég egy otthonba. Ezenkívül tartom számon, a konyhában lévő fűszernövényeket. Egy növénynek a szabadban a helye, házunk előtt, teraszon, udvarban, természetes napsütést kapva, esővel öntözve, friss levegőt szívva. Régen, gyerekkoromban – ha mai fejjel visszagondolok – az otthonnak volt illata. Minden egyes helyiségnek más. Még ma is érzem. Nekem az otthont nem csak a szüleim – kicsi régi, később nagyobb és új – panellakása jelentette. Bármilyen furcsának tűnik a nagyszüleimé is. Nem túlzok, ha kijelentem kicsit jobban is. Nem azért mert Ők falun családi házban, Mi pedig városon panelban éltünk, tévedés. Ők is városon, téglaépületben, csak egy egészen más környéken és ez volt a különbség és meghatározó számomra valamint azért is, mert sok időt töltöttem Náluk vagy talán, egész egyszerűen személyesebbnek érzetem. Régi szag, könyvek, játékok, bútorok, nem pedig az akkori időnek – 80-as, 90-es évek - megfelelő modern. Ők maguk voltak az otthonuk, minden szegletében annak. Talán a régóta tartó, együtt eltöltött hosszú idők vasfogától, a család fontosságától és erejétől? Bizonyára. Nem az számít, kinek milyen vagyonokat érő lakberendezési tárgy van a lakásában, ha az semmit mondó a tulajdonosának, nem érzi magát jól benne vagy éppen nincs jelentősége számára, üres tárgyak sokasága. Nekem számít, hogy egyszer lelki békére leljek a leendő otthonomba. Jelenleg ugyanis több van, egészen pontosan három helyre mondom, hogy haza megyek, de egyiket sem érzem igazán az otthonomnak. Majd egyszer, remélem most már mihamarabb. Egy biztos leendő otthonunkat kímélni és ápolni kell, valamint meg kell tudni találni a kényelem és szép közötti összhangot.