2016. április 18., hétfő

Könyvkupac #1

Könyvek terén ha jól belegondolok, három féle műfajt kedvelek leginkább. Egyik ilyen a "romantikus", semmi csöpögős azt nem szeretem, inkább izgalmas legyen, meghitt és kicsit érzelmes nem kifejezetten love storyk, sőt. Szeretem ha van a történetben romantika de ne az legyen a fő vonal. Sokkal érdekesebb ha csak úgy bele-bele csempész az író a cselekménybe egy kis szentimentalizmust, szerelmet, bujaságot. Az egyik ilyen - amely az eddigi kedvenc könyvem- Natasha Solomons - Az eltűt férjek galériája című regénye. Lassan bontakozik ki a cselekmény, de egyre magával ragadóbbak lesznek az események ahogy haladunk a történetben. Mélyen belevisz a világba melyről szól a könyv és onnantól nincs megállás. Izgatottan áll az olvasó az egyes fejezetek előtt, hogy mi jön legközelebb és nem hoz csalódást. Olyan történet ami egyre jobb és jobb lesz, a lezárással pedig mintegy megkoronázva a művet (bennem mély érzéseket hagyva).Itt található a tartalom. Nagyon szerettem. Az írónő további regényei (tudomásom szerint három) állítólag nem kevésbé sikeresek, eddig még nem volt hozzájuk szerencsém de tervben van az elolvasásuk. Aki ennél könnyedebb olvasnivalóra vágyik annak ajánlom Nicolsa Barreau két regényét is. A nő mosolyát olvasva nekem már az utána megjelent Álmaim asszonya kevésbé tetszett. Az első még szerethető, olyan történet ami végig leköti az olvasóját és a végén kerek egészként nem túl meglepő, ennek ellenére kifogástalan befejezéssel. Az Álmaim asszonyával sem volt semmi gondom de gyengébb az elözőnél, ennyi. Pozitívum mindkettőben a valóságos francia miliő és életérzés, ezenfelül kortárs, akinek ez számít. Számomra ennek nincs jelentősége mert nekem ha tetszik egy szereplő karaktere, jelleme én bármely korban is történik a cselekmény, tudok osztozni az érzelmekkel. A következő Isabel Wolff - Mesés ruhák kalandjai című könyve. Többet adott mint amire elsőre számítottam, tartalom dús, szerethető, és aki szereti az egyedi, páratlan ruhákat (esetleg turiban is szívesen vásárol magának) és szívvel lélekkel érez egy-egy ilyen darab iránt tulajdonosa, annak kötelező. Egy érdekes múltbéli történés is beleszövődik egy idős hölgy szereplésével a cselekménybe és ez mindenképp egy plusz színfoltja a regénynek. Jó olvasni, kellemes érzést hagyva maga után. Még egy az előzőekben felsorolt könyvekhez igencsak hasonló, a Rejtekhely Párizsban - Corine Gantz-tól. Nagyon mai, szókimondó, hiteles párizsi környezettel. Ami tetszett benne hogy nem szépíti a dolgokat az írónő csak azért hogy szerethető legyen. Egyszer érdemes mert tényleg nem rossz, de számomra a nem az újraolvasós kategória. Még nem tudom hogy a még nem olvasott de soron következő könyvem, a Hajnali láz - Gárdos Pétertől is ide sorolandó e, de azért teszek róla említést, mert a kritikák és ajánlások ígéretesek. Amint elolvastam, kiegészítő bejegyzésként mindenképp beszámolok róla. Remélem a felsoroltak közül legalább egyhez kedvet tudtam csinálni és elolvassátok, most már nem csak az otthoni kuckozásban hanem kint a szabadban, teraszon, parkban,utcán... bárhol.




(Linkeket biztosítottam a könyvek tartalmainak elolvasásához, melyeket a rózsaszín részekre kattintva tudtok megnyitni.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése